– Sziasztok! – Lépett a lakásba Anna, aki negyvenes évei elején járt, vidám szép nő volt. Tekintetét végighordozta az itt levőkön, mintegy számba véve mindenki itt van e.
Hiánytalanul jelen volt mind a kilenc nő.
Nem volt túl régi az ő barátságuk, nem is voltak sülve, főve együtt. Egy átképzésen találkoztak, és az élet úgy hozta, hogy a húsz éves Margó ép olyan jól kijött a többiekkel, mint a nyugdíj előtt álló Klára. Telefonon, interneten tartották a kapcsolatot, évente egyszer összejöttek, jól kibeszélgették magukat, nagyokat nevettek.
Most más apropóból jöttek össze.
Ili, akit most nem is hívtak meg, férjhez fog menni, és ők eldöntötték feledhetetlen lánybúcsút szerveznek neki.
– Ezt nézzétek!- Tett az asztalra egy mappát a vörös hajú Jutka.
– Atya ég! – kiáltottak fel többen is a mappában megbúvó képek láttán.
Egy amatőr cukrász tortáiról készült képek voltak azok.
Egyik szebb, mint a másik! Gyönyörűen kidolgozott formák, virágok, vagy festett madarak díszítették a legtöbbet.
De volt egy, ami más volt!
– Lányok! Ezt! Ezt!- Kiabálta Margó.
Egyedül Saci volt az, aki elhúzta a száját. Róla tudták kicsit prűd, de ez nem zavarta a barátságukat! Összedobták a torta árát, a helyiség bérleti díját, ami a Kanalas – nak hívott vendéglő kisterme volt. Megbeszélték a menüt, milyen bor, pezsgő legyen.
Éva intézte a jelmezeket, amit még Klára is bevállalt. Fehér ingváll, szoros fűző, hozzá illő bugyogó, harisnya, régies cipő tartozott hozzá.
Már azon is nevettek, ha elgondolták milyen látványosság lesz, amikor végig vonul a főutcán egy sereg tizenkilencedik századi kurtizán!
A lakást vidám nevetés töltötte meg, amikor egymást túllicitálva ecsetelték ki milyen szalagot, csatot tűz a hajába, vagy amit Klára mondott, hogy a féltve őrzött, nagymamától örökölt, virágokkal díszített hatalmas karimájú kalapot fogja feltenni.
Csak még azt nem tudták Ilit hogyan veszik rá arra, hogy beöltözzön!
Megtervezték az útvonalat, Annához fogják elhívni a menyasszonyt, ő rá tudja majd venni, hogy csak addig, míg a többiek megérkeznek, vegye fel a ruhát.
Iliről tudni kell amolyan kis dámácska. Mindig kiskosztümbe, körömcipőbe jár, a sarki kis boltba sem megy le smink nélkül. Jól össze illenek a jövendőbelijével, aki biztonsági őr egy bankban. A nyári negyven fokban sem látni nyakkendő nélkül.
Sűrűn hívogatták egymást, megbizonyosodva róla, hogy a többiek is olyan izgatottak, mint ők.
Ili azt tudta, hogy egy szolid lánybúcsút szerveznek a részére, meg is köszönte és meg ígérte ott lesz!
Anna nagyon izgult, már délután öttől tűkön ült.
Végre befutott Ili, halványkék kosztümben, hozzá illő kék cipőt viselt. Csodálkozott, hogy még nincs itt senki.
– Én akartam, hogy előbb gyere! Meg akarom lepni a lányokat! Kérsz egy pohár pezsgőt?- Remélte attól kicsit feloldódik.
Koccintottak!
– Fogadtam a lányokkal, hogy felveszed e ezt a ruhát!- nyitotta ki a szekrény ajtót. – Csak addig amíg megjönnek, utána vissza öltözhetsz! Légyszí! – tette össze a kezét.
Legnagyobb meglepetésére Ili érdeklődve nézte a ruhát.
– Mit nem árulsz el?- kérdezte, tekintetén látszott, nem szívesen lenne maskara.
– Én?- Kérdezte olyan arckifejezéssel, mintha a legnagyobb sértést kapta volna.
Majdnem egy órájába telt mire rábeszélte a lányt öltözzön be, ő maga járt elöl jó példával. Akkor ki ment a mosdóba és hívta a többieket.
Amikor megszólalt a cseng, egy kendővel bekötötte a lány szemét, mondván meglepetést hoznak.
Mire Ili feleszmélt, kétfelől erős karok tartották és vitték kifelé, erezte az arcán az esti hűvös szellőt.
Aztán csak állt megkövülve, amikor észrevette a többiek is az övéhez hasonló ruhát viselnek. Egymásra néztek mikor elkezdett nevetni. A térdét csapkodta jókedvében, még sose hallották így szívből nevetni.
Klára, a nagymama kalapját mégsem tette a fejére, helyette valahonnan szerzett egy strucctól utánzatot rikító lilát. A kalap ott volt a kezében, mint mondta az a menyasszonyt illeti.
Legnagyobb csodálatukra Ili kérés nélkül nyomta a fejébe, belekarolt a hozzá legközelebb állóba.
– Ma már semmin sem fogok meglepődni!- Mondta nevetve és kihúzta magát. – Te azt csak hiszed!- gondolta Anna.
A járókelők, megálltak utánunk fordultak, vagy kitértek előlük. Ez a különös sorfal között haladtak, a vendéglő felé.
Egy turistacsoport, a beszédjük alapján valószínű németek, meg is tapsolta a kis társaságot.
A vacsora finom volt, evés közben alig beszéltek.
Aztán felállt Klára, megkocogtatta a poharát, ami jelzés volt a pincérek felé.
Egy zsúrkocsit toltak be, rajta egy nagy tálcával, amin magas fedő volt.
– Drága Ilikém! Mivel belépsz, az asszonyok szomorú táborába, a jövőben le kell mondanod az ilyen élvezetekről. Úgy gondoltuk még utoljára egy jót nassolhass!- A burát felemelte az egyik pincér.
A torta egy remekmű volt! Valóságos szobrászalkotás. Egy férfi torzót ábrázolt, izmos felső testtel, nyitott sliccében, a legapróbb részletességgel kidolgozott, hatalmas ágaskodó fallosz.
Bár kibérelték a kistermet, a vacsora vendégek közül többen kíváncsian meglesték a tortát. Ahogy ment a híre úgy gyűlt a nép!
– Azta!- Meg – Húha! – Felkiáltások hallatszottak. Egy középkorú nő, lebiggyedő ajkakkal a foga között szűrte – Fertő!
Ili a védelmébe vette a tortáját
– Mi a fertő? Ez egy torta! Ha nem teszik, ne nézze! Különben is ez egy zártkörű rendezvény! Na hess! – terelte ki a hívatlan vendégeket!
Klári kicsit komolytalan pohár köszöntője után, azért megkapta az összes jó kívánságot, apró ajándékokat, amik erre a napra fogják emlékeztetni.
Mire a torta felvágására került a sor, már túl voltak egy pár pohár pezsgőn. Ili is feloldódott, már örült, hogy beöltözött, meg úgy általában annak, ahogy meglepték a lányok.
Ennek örömére, egy mozdulattal megfosztotta a tortát a férfiasságától, és hatalmasat harapott belőle!