„ Boldogság, gyere haza, késő van, gyere haza” Dúdolta Kamilla, amíg várta, hogy a kávéfőző elvégezze a dolgát.
Hirtelen arra gondolt, vajon mit szólna Zoltán, ha ő is, mint a filmbeli csaj, oda állna az ablaka alá, és szerenádot adna neki.
Elmosolyodott.
Nem régen kapta vissza a szabadságát, egy olyan házasságból lépett ki, ami szinte nem is hagyott nyomot a lelkében. Fiatalok voltak mindketten, tapasztalatlanok, a testi vágyat összekeverték a szerelemmel. Az első idők fellángolása gyorsan kihűlt, ők mégis ragaszkodtak egymáshoz, vagy csak a hatalmas ágycsatákhoz.
Az esküvő után derült ki, talán már előtte is érezték, nem valóak egymáshoz.
Szinte semmi nem kötötte össze őket, csak a szex.
Soha nem beszélgettek, nem csak a házasság alatt, de már előtte sem. Őt lekötötte a munkája, a barátnőivel való pletyizés, Balázs pedig a számítógép rabja volt.
Viszont az ágyban megőrültek egymásért.
Akkor tudatosult benne az, hogy egy langyos pocsolyába dagonyázik, amikor a húga férjhez ment és látta mennyivel másként élnek. Együtt, nem egymás mellett!
Nézte Balázst és azt kérdezte magától- ki ez az ember? Én tényleg vele akarom az életem leélni? Neki akarom adni a legszebb éveimet?
Amikor felvetette a válás lehetőségét, hogy el akar költözni a közös albérletből, a férfi csak annyit mondott: Csukd be magad után az ajtót!- Ő állt ott megkövülve azon gondolkozva,- egyáltalán hallotta ez, amit mondtam?
Egy utazótáskába dobált néhány ruhát, halkan csukta maga után az ajtót.
Barátnője meg sem lepődött, amikor becsöngetett hozzá.
Akkor megfogadta, nem kell több férfi! Elfecsérelt öt évet az életéből, amit tartalmasan is eltölthetett volna. Jó munkája van, jól keres, Balázs is, akár utazgathattak volna. De nem! Ők otthon ültek.
Majd ezután más lesz! Ezt eldöntötte.
Hárman voltak barátnők, akik az általános óta elválaszthatatlanok.
Hetedikesek voltak, amikor hozzájuk bukott Magdi. Ő állt először mellé, mert csúfolták, elfelejtve azt a tényt, a lány nem a tanulmányi eredménye miatt kénytelen osztályt ismételni, hanem egy súlyos betegség miatt. Szerencsére meggyógyult. Később Bea is melléjük állt, azóta elválaszthatatlanok!
Sokszor végigasszisztáltak egymás boldogságát, majd vigasztalták a szakítás után.
Hát őt nem kell vigasztalni.
Mivel mindhárman szinglik voltak, sokat jártak szórakozni, nyáron szinte minden hétvégét a Balatonnál töltöttek, együtt mentek nyaralni az Adriára.
A burleszk filmek is megirigyelnék a módot, ahogy Zoltánt megismerte.
Történt egyszer, helyettesítenie kellett az egyik lányt a cég másik telephelyén.
Egy teli dossziéval indult a folyosó másik végén levő irodába. Egy lengőajtón kellett átmennie, közbe megszólalt a telefonja, amit a vállával tartott a füléhez. Lábbal lökte az ajtót, mert mindkét kezére szüksége volt ahhoz, hogy megigazítsa a dossziéba a papírokat.
Nem vette észre a férfit az ajtó túl oldalán, aki éppen az automatától lépett el, kezében egy kávéval teli műanyag pohárral. Éppen nyúlt az ajtóért, amit ő berúgott. A kávé fele Zoltán ingére fröccsent a másik fele meg a földre. Szabadkozva lépett be, ezzel a lendülettel már repült is. Cipője sarka megcsúszott a kávéfolton, a papírok szanaszét szóródtak, a telefon kicsit recsegve közvetítette az anyja hangján, a szomszéd Joli néni újabb szemét húzását.
Hogy még nagyobb legyen az öröme, ahogy a lábai az ég felé kalimpáltak a szűkszoknya felcsúszott, látni engedte a piros sapkás apró hóemberekkel teleszórt pamut bugyiját.
Dühösen állapította meg, az ismeretlenről, férfi a javából. A tekintete elárulta.
Talpig elpirulva fogadta el a felé nyújtott kezet, majd egy ponton megállt. Így félig előre dőlve konstatálta, ez, nem az ő napja.
A Barna Zoltánként bemutatkozó férfihez igyekezett, a teli dossziéval.
Szerencsére, segített összeszedni a papírokat, az irodájában a szőnyegre térdelve válogatták sorba az iratokat, közbe néha a kezük összeért. Olyankor, mintha áramot vezettek volna a testébe, alig tudta palástolni zavarát.
A varázs, egy csapásra eltűnt, amikor meglátta a férfi asztalán a fényképet. Fiatal, talán huszonéves szép arcú lányt ábrázolt.
De a jóleső borzongás még napokig kísérte.
Soha nem érzett ehhez foghatót, még Balázzsal sem, pedig ő tudta, hogy vegye le a lábáról. Magdi azt mondta, ő nem hagyta volna ki az alkalmat. – Ha őt nem zavarja, hogy felesége, vagy barátnője van, téged miért zavarna?
Dühös volt magára, mert az érzés nem akart elmúlni, és ami meglepte, féltékeny volt a szép arcú lányra.
Zoltán, magas volt, sportos. Nem az a fajta, aki mázsás sulyok emelgetésével tartja formában az izmait, inkább atletikus. Sötét haja nyakba lógott, magas homloka volt, dús szemöldöke alatt a barna szemei sarkában apró ránc bújt meg. Kissé telt szája, szögletes álla volt.
Kamilla mindig is utált túlórázni, olyankor az ember már fáradt, nem halad a munkával sem, úgy ahogy kéne. Jó lenne friss levegőt szívni, akkor már a sokadik kávé sem segít. Ha csak tehette haza vitte a munkát, pár óra pihenés után egy két óra alatt rendszerint, végzett is.
Már el is feledkezett Zoltánról, ha a fülledt álmait nem számolja. Az iratok fölé görnyedve nyúlt a telefonér.
– Igen!
– Jó estét Kamilla! Remélem nem zavarom.
– Az attól függ!
– Bocsánat! Barna Zoltán vagyok.
– Jó estét! – zavarában elnevette magát- remélem kijött a kávéfolt, az ingből.
– Minden bizonnyal, mert nem tették szóvá. – kis szünet után a férfi folytatta. – Meg ejthetnénk a bemutatkozást újra, valami nyugis helyen. – a lány elnevette magát.
– Randira hív?
– Hát, ha így nevezi, akkor igen randira!- Kamilla lelki szemei előtt, az íróasztalon álló fénykép jelent meg. Végig simított a homlokán, mintha el akarná hessenteni az oda tolakodó gondolatokat.
– Rendben -, mondta. Megbeszélték a találkozó helyét és az időt.
Akárhogy akart a munkára koncentrálni nem ment.
Különös gonddal készült a szombat estére. Hétközbe inkább a kényelmet részesítette előnybe, ezért hordott pamut alsóneműt, úgyse látja senki alapon választott mindig valami bohókást. A szekrényében azért megbújt néhány csinosabb darab is. Fekete csipke tangát melltartót választott erre a jeles napra.
Taxival ment, egy szűzies puszival üdvözölték egymást. A vacsora alatt sokat beszélgettek, de kínosan ügyeltek arra, magánéleti kérdéseket kerüljék.
Nem volt kérdés, hogy elmegy a férfival, mert úgy is készült.
Az este nagyon jó hangulatban telt, a folytatást is ilyennek remélte.
Első zavarukat, ügyetlen csókkal próbálták oldani, mintha kamaszok lennének. Lassan gombolta az inget, miközben a férfi keze a blúza alatt indult felfedező útra.
Amint két-három gombot kioldott, mintha megégette volna a kezét úgy kapta el. Zoltán mellkasán, éppen a szíve fölött egy gyönyörűen kivitelezett tetoválást viselt. Az irodában látott lány arcképe volt.
A férfi elkapta a kezét és a képre simította.
– Janka huszonkét éves volt, – kezdte- Én akkor Angliába dolgoztam, lefoglalt a munkám, egy olyan projektbe vettem részt, ami teljes embert igényelt. Az itthoniaknak többször ígértem, jövök haza, de mindig elmaradt. Két évig voltam megszakítás nélkül kint. Mikor haza jöttem akkor tudtam meg, hogy Janka beteg. Csontvelő átültetésre lett volna szüksége. Apám alkalmas lett volna donornak, de az egészségi állapota nem engedte meg Én azonnal felajánlottam, de már késő volt. A műtét után két hónapra Janka meghalt. Pedig szóltak, csak annyira el voltam foglalva, sokszor el sem olvastam az e-mailt. – Miközben beszélt az arcán megfeszültek az izmok, látszott nem szívesen idézi fel ezeket az emlékeket.
Kamilla zavarban volt. Mit lehet erre mondani. Ugyan akkor megtiszteltetésnek érezte, hogy Zoltán beavatta, a titkába.
– Most menj el, kérlek! – gyorsan megigazította ruháját, nyitotta az ajtót, amikor a férfi utána szólt.
– Kamilla! – oda jött, ő félig vissza fordult– szeretném, ha holnap a hóemberes lenne rajtad, érted megyek- A lány, elpirult zavarában gyorsan ki akart lépni a lakásból, de mivel az ajtót már félig kinyitotta, most keményen belefejelt. Meg is szédült.
Zoltán, jégkockákat csavart egy törölközőbe, azt rakta az arcára, ami már kezdett bedagadni.
Mégis csak itt aludt, sőt egy egész napot töltöttek együtt.
Az, azóta eltelt pár hónap meseszerűen szép volt, csak hát elhangzott egy kérdés, amitől megrémült.
Most, hogy a kávéját kevergeti arra gondolt, miért is ne.
Két hete nem járt a férfi lakásán, mert azt mondta, vége, nem akarja magát elkötelezni.
Igaz nem ad szerenádot, csak egyszerűen becsöngetett.
– Szeretlek! A feleséged akarok lenni! – Aztán csak állt ott, a férfi, végig mérte, fentről lefelé, majd vissza. Már fordult volna el, mikor Zoltán megszólalt!
– De csak akkor veszlek el, ha a hóemberest viseled!-
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: