A titok

    A szobát még betöltötték az apró sóhajok emlékei, körüllengte őket a szerelmesek édes illata.
A férfi egy párnát gyömöszölt a válla alá, kényelmesen, félig ülve helyezkedett el, csak egy lepedő csücske takarta az ágyékát. Vera keresztbe feküdt az ágyon, fejét a férfi hasán nyugtatta, a lepedő másik sarkával takarta mezítelenségét.
– Mire gondolsz? – Kérdezte mély hangján a férfi. A nő az oldalára fordult, így látta az arcát. Elmosolyodott. Szeretkezés után mindig kisimulnak a vonásai, megfiatalodik. Ilyenkor a két ősz tincs is mintha halványabb lenne a halántékán.
– Amikor kislány voltam, sokat voltam a nagyszüleimnél. Tulajdonképpen ők neveltek fel, de ez egy másik történet. …
– Szép vagy! – Simított végig az arcán a férfi. Ő elpirult. Tudta nagyon jól, hogy pont annyinak látszik amennyi és nem a címlapokon látható ötvenes nőkre hasonlít, hanem csak átlagos. Egy szürke kisegér.
– Kizökkentesz. – mondta, zavarában azt is elfelejtette miről akart beszélni.
– A nagyszüleidről beszéltél.
– A mamám amúgy is egy vidám nő volt, de azok voltak a különleges alkalmak, mikor dudorászva tett-vett a konyhában kora reggel. Olyankor, ha a papa bejött elpirult, a papa szeme meg furcsán csillogott, egy félmosoly volt az arcán. Nem beszéltek csak a pillantásukkal és én akkor kislányként úgy éreztem, valami csoda részese vagyok. Soha nem tudtam a titkukat megfejteni. Később kamasz fejjel sem. Amikor a lányom kicsi volt, néha náluk töltöttünk pár napot és csodálkozva vettem észre az én drága nagyikám ráncos arcán a kis pírt, meg a papa szemében azt a furcsa csillogást. Miután a mama meghalt, még sokszor aludtam a papánál, akárhogy figyeltem, azt a csillogást nem láttam többet.
– Sikerült megfejteni a titkot?
– Azt hiszem igen! –