Vége

Esik az eső. Nem zuhog, vagy szitál, hanem nagy cseppekben hullik, mintha a vihar hírnöke lenne.
Nem a lépteim hangját hallgatom, hanem az esernyőn koppanó cseppeket.
Kopp- kopp-kopp!
Kopp- kopp- kopp!
Vége-vége vége – üvölti egy hang a fejemben.
Lassan lépkedem, húzom az időt, hátha megmásíthatnám, a megmásíthatatlant.
Vége- vége- vége!
Meggyorsítom lépteim, ott állok az ajtó előtt, különös mód nem remeg a kezem, mikor a csengőhöz nyúlok.
Már fordulnék vissza, fellélegezve, ma már nem mondja ki végérvényesen.
Nyílik az ajtó, és ő ott áll csinosan, haja, sminkje makulátlan.
Nem szól, csak hátat fordít, rám hagyva a döntést bemegyek – e.
Halkan csukom az ajtót, követem a konyhába.
Nincs egyedül.
Hogy is gondolhattam, hogy egy napot is kibírna nélküle.
Az a másik, ott ül az asztalnál, szőkén, kék szeműen, dagadó izmán megfeszül a póló.
– Igyál valamit haver – int felém, a hangja mint a nők álma, mély, kissé rekedtes.
Zavartan igazitok a szemüvegemen, figyelmen kívül hagyom az invitálást.
Gyorsan az emeletre megyek, még ismerem a járást.
Az ágy szépen bevetve, talán még nem… – tovább nem merem gondolni.
Néhány vasalt ing pár zokni, alsónemű.
Öt év!
Öt hosszú év, és csak ennyi maradt belőle.
A fürdőszobában, már nincs a polcon a borotvakészletem, egy zacskóban árválkodik a mosógépen.
Soha nem bírta a bőröm az elektromos borotvát, bezzeg a szőke még ebben is különb nálam.
Tekintetem a tükörre téved.
Sötét hajú, két oldalt enyhén kopaszodó, vékony fémkeretes szemüveget viselő férfi néz vissza rám.
Lent még mondanék egy búcsúszót.
Nem vesznek rólam tudomást, egymással vannak elfoglalva.
Bele sajdul a lelkem, nem rég még az én ölembe ült.
Most már zuhog, mintha az ég, velem siratná az elmúlt öt évet.
Otthon egy kartondobozba dobálom a drága ruhákat, ő több időt töltött nálam, mint én nála.
Magamnak is csomagolok, itt már nincs maradásom.
A háza előtt kiteszem a dobozt, nem törődve vele, hogy elázik.
Kicsinyes bosszú, de jól esik a lelkemnek.
Elindulok, magam sem tudom hova!
Nem rég, még volt munkám, volt barátnőm.
Most csak egy bőrönd ruhám, és fájdalom a szívemben.