Tizenhat éves voltam, a szüleim szeme fénye, a büszkesége. Kitűnő tanuló. Az volt az első este, amikor apám úgy engedett el, hogy nem kellett időre haza mennem. Nagyon büszke voltam magamra, hogy ennyire megbízik bennem. Egyik osztálytársam születésnapjára mentem. Házi buli volt. Az anyja csak azt kérte ne döntsük össze a házat. Majdnem az egész osztály ott volt, és az ünnepelt nővérének pár barátja.
Sanyi két évvel előttünk járt,nem volt az a nagy dumás srác, de jóképű volt nekem mindig tetszett. Tíz órára már szinte mindenki részeg volt, a lányok is. Örömmel láttam, hogy Sanyi tartja magát, és kólán kívül mást nem iszik. Amikor haza indultam, mert szerintem egy házibulinak nem arról kellene szólnia, hogy ki mennyit bír inni, mellém szegődött. Jó volt végre értelmes szót hallani. Beszélgettünk, éreztem nem vagyok közömbös neki én sem. Amikor a házukhoz értünk, bent égett a villany, ezért is fogadtam el a meghívását. Azt mondta megnézünk egy filmet, aztán haza kísér. Filmnézés közben egyre közelebb húzódott hozzám. Amikor megcsókolt, nem ellenkeztem, jól esett nekem is, de tovább nem akartam menni.
Nem voltam egy tudatlan lány, annak ellenére, hogy szűz voltam, a lányoknak a suliba azt mondtam már régen átestem, a tűzkeresztségen. Kitaláltam egy történetet egy nős pasiról, és ők elhitték.
Sanyi egyre erőszakosabb lett, kiabáltam, hogy valaki segítsen. De nem volt otthon senki, a villanyt valaki felkapcsolva felejtette, ezt használta ki, hogy felcsaljon. Rúgtam, haraptam, de nem bírtam vele. Megerőszakolt. Amikor ki ment a fürdőszobába, összekaptam a ruháimat, úgy pucéran futottam ki a házból. Szerencsére senki nem volt az utcán, egy sövény mögött felöltöztem. Sokáig bolyongtam a városba, nem akartam ilyen zaklatott állapotban hazamenni.
A suliba a lányok arról beszéltek, mennyire jól sikerült a buli, észre sem vették, hogy mi elmentünk. Sanyi is úgy tett mintha semmi sem történt volna, moziba hívott. Persze nem mentem el vele, hallani sem akartam róla. Hogy ne keljen vele találkozni, sokszor nem mentem be a suliba. Máskor is volt, hogy ha egy rosszabb jegyet kaptam, aláhamisítottam apám nevét. Most is sikeresen utánoztam az aláírását. Meg mindenféle ürüggyel orvoshoz mentem, rendszerint néhány napra kiírt. Erről otthon nem tudtak.
Csavarogtam a városba, rendszerint a bevásárlóközpontba voltam, ott jól ellehetett tölteni az időt, senkinek nem tűntem fel a sok ember között. Ott ismertem meg Nikit. Ő is a suliból lógott legalábbis nekem ezt mondta. Tőle kaptam az első füves cigit, persze akkor még nem tudtam, hogy az. Jó volt, hogy olyan laza lettem tőle.
Az, hogy nem járok rendesen iskolába, néhány hét után kiderült, a jegyeim is leromlottak. Szégyelltem magam, mert csalódást okoztam a szüleimnek, megígértem, hogy nem fogok többet csavarogni. pár napig be is tartottam, de hiányzott Niki, vagy inkább a jóízű cigijei.
Kaptam is tőle néhány szálat, de legközelebb már nem adott csak pénzért. Azt mondta, az rendben van, hogy néha, de ha rendszeresen akarom, akkor meg kell fizetnem.
Amikor már nem volt elég a zsebpénzem, ami nem volt éppen kevés, főleg butikokból loptam menő cuccokat, amiket a suliba eladtam. Egyik nap, megláttam, hogy apám pénztárcája tele van tíz-ezresekkel, kifigyeltem mikor megy fürödni, és elemeltem egypárat belőle. Úgy gondoltam úgysem veszi észre, maradt ott még vagy százötvenezer.
A füves ciginek köszönhetően, újra jó jegyeket kaptam, el tudtam viselni a sulis lányokat is, akik nem értették mi történt velem, hogy kihúzom magam minden közös programból. De ez a javulás csak ideiglenes volt. Egyre többet szívtam, ami egyre többe is került.
Az egyik üzletben észrevettem, hogy megláttak a felsővel, ami rajtam volt, oda mentem a pénztárhoz, mondtam annyira tetszik, le sem akarom venni, és kifizettem. Oda többet nem mentem lopni. Otthonról is eladtam néhány olyan dolgot, amiről tudtam nem fogják keresni, mert évek óta nem is vették elő.
Niki elvitt magához is, nagyon szépen berendezett lakásban lakott. Akkor már tudtam nem jár suliba, de azt nem miből tartja fen magát. Tetszett az a lazaság, ahogy élt, a mód, ahogy két kézzel szórja a pénzt.
Egy alkalommal láttam, amint valami fehér port szív fel az orrába. Tudtam, hogy az kokain. Mivel szerettem volna olyan lenni, mint ő, elfogadtam a kínálást. Ez még a füves ciginél is jobb volt. Erősnek, legyőzhetetlennek hittem magam. Amikor kitisztult a fejem, megijedtem. Nem akartam drogos lenni. Pár napig kerültem is Nikit, aki nagyon jól tudta, hogyan kell manipulálni valakit. Tudta, vissza fogok menni hozzá. És így is lett.
Nem tudom, a szüleim mit vettek észre ebből az egészből, szóvá csak a tanulmányi eredményem romlását tették.
Egyre nehezebben tudtam előteremteni a pénzt, amit Niki kért, mert egyre többet akart, azt mondta, biztosan nem akarom, hogy otthon megtudják, miket művelek. Egyik este elhatároztam, megint megdézsmálom apám pénzét, de amikor ott volt előttem a köteg pénz, nem tudtam ott hagyni, vittem az egészet. Nikinél döbbentem rá, hogy haza nem mehetek. Ő akkor felajánlotta elvisz Pestre, ahol van egy barátja, aki tud nekem munkát adni. Első szóra rábólintottam.
Pesten elvitt egy pazarul berendezett lakásban, hogy ezen túl itt fogunk lakni. Este bemutatott a barátjának, akinek éjszakai bárja volt. Azt mondták az lesz a munkám, hogy a vendégeket kiszolgáljam. A miatt meg ne aggódjak, hogy nincs gyakorlatom, majd belejövök gyorsan. Még kitalálták nekem, hogy ezen túl Dinának fognak hívni, az Ica az olyan közönséges.
Niki még elvitt vásárolni, olyan ruhákat vett nekem, amikről addig csak álmodtam. Másnap kezdődött a munka. Indulás előtt kaptam egy extra adag kokot, ez és az utána megivott martinik kombinációja, teljesen eltüntették a gátlásaimat. Én, aki Sanyival való incidens óta még közel sem engedtem magamhoz férfit, most olyan természetességgel mentem szobára, mintha mindig ezt csináltam volna.
Rengeteg pénzt kerestem, aminek egy részét oda kellett adni a főnöknek, és kellet a kokainra is egy szép összeg, ami mellé Niki oda tette az albérlet árát. Ami nekem maradt az sem volt kevés. Egy idő után a többi lány féltékeny lett rám, mert én lettem a főnök kedvence. Ha valami exkluzív vendég jött ahhoz engem küldtek.
Egy idő után már gátlástalanul mondtam olyan összegeket, egy-egy aktusért, amit szerintem a többi lány egész éjszaka keresett. Szép voltam, fiatal, és hála a kokónak mindenre kapható. Egy alkalommal az egyik vendég annyira belefeledkezett a szerepjátékba, hogy majdnem megfojtott. Nagyon csúnyán megvert, eltört néhány bordám is. Egy magán klinikára vittek, ahol nem tettek fel kérdéseket. Utólag hallottam, a kedves kuncsaftnak is eltörött néhány csontja, mert a főnöknek is eljárt néha a keze, ha nem hoztuk azt a bevételt, amit elvárt, de azt nem tűrte, hogy más kezet emeljen a lányaira.
Ahhoz, hogy el tudjam viselni ezt az életet, nagyon sok kokainra volt szükségem. Józan pillanataimban legszívesebben elmenekültem volna, vissza a szülői házba, bár tudtam a történtek után apám nem biztos, hogy visszafogadna. Nem tudom, lehet csak kötelességből kerestettek, de a tv-be is mutatták a fényképemet. Ha valaki, akkor, abban az állapotomban felismer, megérdemelt volna legalábbis egy kitüntetést. Szőke vállig érő hajamat hajhosszabbítással megcsinálták derékig érőre, vörösre lett festve, amibe néhány kék csíkot raktak, mindig erősen ki voltam festve, holott azelőtt még a szemem sem festettem.
Az a két év, maga volt a pokol, és a menyország is egyben. A sok pénz, amit kerestem, ahogy jött úgy el is ment, ruhákra, ékszerekre. Egyre nehezebben értem el azt az állapotot, amikor minden gátlást levethetek. És a vendégek is észrevették, mert kismértékben feldobja az embert, ha kokaint fogyaszt, de egy mennyiségen felül eltompul az ember. Innen már nem volt visszaút. Kipróbáltam heroint. Teljesen kiütött. Ott feküdtem a fürdőszobába magatehetetlenül, Niki talált rám. Ő mutatta meg a mennyit és hogyan használjam, hogy ne üssön ki. Néha eszembe jutott, hogy valakitől segítséget kellene kérnem, csak nem tudtam hova forduljak, és nem is voltam elég erős.
Egy idő után másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogyan szerezzem meg a következő lövésre valót. Már nem én voltam a főnök kedvence, örültem, ha annyi pénzt tudtam szerezni, ami elég a főnöknek, meg Nikinek, mert továbbra is ő látott el droggal.
Aztán eljött az az idő is, amikor kitettek a bárból, a lakásból is. Azt mondták ne is keressem őket. Annyi eszem még volt, hogy a drága ruhákat és az ékszereket vittem magammal. ezek eladásából tartottam fenn magam. Aki egyszer bekerül ebbe a világba nem tud kiszabadulni, vagy csak nagyon nehezen.
Tudtam hol tudok drogot szerezni, ez volt a fontos. Ahogy én akkor kinéztem, normális ember nem enged a lakásába, én is csak egy hozzám hasonló drogos srácnál találtam szállást. Elképesztő állapotok uralkodtak a lakásban. Alig volt bútor, ami volt is csak a lehelet tartotta össze, szemét volt mindenhol, de engem akkor nem érdekelt.
A tudatomból annyi azért megmaradt, hogy tudjam, kell valami munka, mert ha felélem a tartalékaimat, akkor leszek csak bajban. Ki mentem a „sorra”. Mint új lány elég sokat is kerestem. Pár napig nyugton hagytak dolgozni, aztán jött egy férfi, aki közölte velem, ha itt akarok dolgozni, akkor neki fizetnem kell a védelemért. És fizettem, nem volt más választásom.
Az a csinos nőiesen telt alakom, amit a bárban a férfiak annyira szerettek eltűnt, csont és bőr voltam. Már csak arról szólt az életem, hogy este kint álltam az utcán, napközben meg magatehetetlenül feküdtem a mocsokba.
A lakótársam azt mondta talált egy srácot, aki sokkal olcsóbban adja a szert, hozott nekem is. Alig vártam, hogy belőhessem magam. Annyira vágytam már rá, hogy remegtem, reszketett a kezem is, mire be tudtam szúrni, fele szer mellé ment. Ez volt a szerencsém. Meg az, hogy éppen abba a lepusztult épületbe keresett menedéket a zsaruk elöl az egyik díler.
Amikor magamhoz tértem, különös csend vett körül, meg valami nagy fehérség. Lassan eszméltem fel, hogy hol vagyok. A nagy fehérség a kórházi szoba fehér falai voltak, amiket a mennyezeti fénycső hideg fénye világított meg. A lakótársam nem volt ilyen szerencsés, ő belehalt a szennyezett anyag használatába. Tizenkilenc éves volt.
Akkor, abba a percben nagyon jó volt tiszta ágyban feküdni, az, hogy a nővér, igaz kicsit mogorva volt, de odahozta az ágyamhoz az ebédet. Segített felülni. Akkor még nem tudtam mi vár rám.
Egyszer apám jelent meg az ajtóban, anyám most is a háta mögött volt, mint mindig. Gondolom most is tele volt nyugtatóval, mint már évek óta. Nem szólt, csak némán bólintott és elment. Az én szervezetem meg elkezdett először csak sóvárogni a drog után, később már követelőzött. Rettenetesen éreztem magam, a hideg rázott, mégis izzadtam, minden idegszálam fájt. Üvöltöttem, el akartam menni, hogy beszerezzem a napi betevőt, Csak annyit értem el, hogy kikötöztek. Aztán hoztak valamit, amitől kicsit jobb lett, de a sóvárgás nem múlt el. Később átszállítottak egy rehabilitációs intézetbe, ahol megjártam a poklok poklát. Nem bántak velem rosszul, de az elvonási tünetek olyan mértékbe jelentkeztek, hogy majd bele őrültem.
Egyszer megszöktem, gondolva a lakásba találok valahol elrejtve egy adagot. Semmi nem volt, még az a pár olcsóbb ékszerem, ami még megmaradt is eltűnt. Az utcáról szedtek össze.
Most egy átmeneti szálláson lakom, fél éve tiszta vagyok. Sokszor jut eszembe, milyen jó lenne egy lövés, néhány órára elfelejthetném mi mindenen mentem keresztül. Nagyon félek, hogy visszaesem, ezért alig lépek ki a szállóról. Itt biztonságban érzem magam.
Még nem tudom hogyan tovább. Tanulni szeretnék, aztán majd családot. Hiszem, ha nagyon akarom talpra tudok állni, és ez erőt ad………
