Nász

  Alma vékony alakjára, tökéletesen illett a tört fehér csipke ruha, ami szabadon hagyta kerek vállát, formás karját. az édesapjától örökölte a fehér bőrét, lángvörös haját, ami szerencsére gesztenyeszínűre sötétült. Kislánykorában a vörös hajúakra jellemző tengernyi szeplő borította az arcát. Tiniként sokszor elkísérte a barátnőit a szoláriumba, de ő maga, sosem mert befeküdni, a barnító gép alá. Ma már örül is a gyávaságának, nem is csak a bőrráktól való félelme miatt, hanem mert Balázs megőrül a világos bőréért, éppen úgy, mint régen. Még az óvodában kezdődött a szerelmük, aminek Balázs szüleinek válása vetett véget, amikor az anyja elköltözött a két gyerekkel, az akkor öt éves fiúval, és tíz éves nővérével. Egy idő után, csak egy szép emlék maradt a kisgyermekkorból, egészen addig, amíg Alma elkísérte Zsoltot, akivel akkor járt, egy foci meccsre. Akkor már középiskolásak voltak, egy szomszéd város gimnáziumának csapata volt a vendég. Ahogy lenni szokott, a csapattal tartott egy busznyi szurkoló tábor. A lányt, egy idő után zavarni kezdte az, hogy egy sötét hajú srác figyelte. Nem is mert, a rivális csapat szurkolói felé nézni. Félidőben, az iskola büféjében sorba állva, valaki megérintette a vállát. Ahogy hátranézett a fiú, aki figyelte, felvont szemöldökkel nézett rá, mintha azt kérdezné: nem ismersz meg? És ő akkor majdnem felsikoltott, mert meglátta a fiú szemöldökén a sebhelyet, amit még ő okozott, amikor a játék hevében nekilökte a lépcső korlátjának. Balázs? Kiáltott fel, maga is meglepődött vékony hangján, de akkor már nem érdekelte semmi, még Zsolt felháborodott tekintete sem, a fiú nyakába ugrott. Sírt, és nevetett egyszerre, hisz eszébe jutott a fogadalmuk, amit öt évesen tettek egymásnak. Már nem is volt érdekes melyik iskola csapata győz, egymás szavába vágva mesélték a sok élményt, ami az elmúlt tizenkét évben történt velük. Kiderült a fiú édesanyja férjhez ment, van egy húga, és mivel az édesapja külföldön vállalt munkát, a nyarakat ő is kint töltötte. Mire akkora lett, hogy egyedül elutazhatott, Alma családja is elköltözött a régi házból, nem volt senki, aki tudta volna, hol keresse őket. Pedig, mint kiderült csak pár utcányira laktak.

Az emlékek felidézésében az anyja zavarta meg, Zsebkendőt szorított az arcához

– Kislányom

– Anyukám ne sírjál, mert én is fogok és szétmegy a sminkem.

– Nagyon szép vagy

– Remélem Balázsnak is tetszeni fogok. – az asszony kisietett a szobából, behallatszott, ahogy felzokog.

Az ominózus focimeccs után, a fiú minden zsebpénzét buszjegyre költötte, minél többet lehessenek együtt. Olyan volt, mintha a külön töltött idő nem is létezne. Olyan természetességgel csókolták meg egymást, még az sem lepte meg őket, amikor néhány hét után összebújtak, hogy mindkettőjüknek ez az első alkalom.

Szinte minden találkozásnál a jövőt tervezték, érettségi után főiskolára mennek, először muszáj kollégiumba menniük, mert egyikük szülei sem engedhetik meg maguknak, hogy albérletet fizessenek a gyereküknek. De Balázs biztos volt benne, találni fog valamilyen munkát, és akkor összeköltözhetnek.

Közben elkészült a frizurája is, amit a barátnője készített, csinos kis kontyot kapott, ami köré tűzik majd a fátylat.

Ahogy nézte magát a tükörbe, ugyan azt a rémült arcot látta viszont, mint amikor Balázs kézhez kapta azt a bizonyos le letet.  Pedig most boldognak kellene lennie, mert eljött az a nap, amikor a szeretett férfi felesége lesz.

Szinte minden a terveik szerint alakult, mindkettőjüket felvették tanárképzőbe, a fiú matematika, és német nyelv korrepetálásokat vállalt, később pedig egy kisebb cégnek vállalt fordításokat. Már az első fél év után összeköltöztek egy kislakásba. Boldogok is lehettek volna, ha Balázs furcsa alvási rohamai nincsenek. Képes volt tizenkét órát is aludni, ha felébresztették kába volt, szétszórt. Alma unszolására ment orvoshoz, aki vitaminhiányra gyanakodva laborba küldte. A felírt pirulák nem használtak, ráadásul a fejfájás is gyötörte. Szemüveget is kapott, amivel gyenge rövidlátását korrigálták, de a tünetek nem enyhültek. Sokadik kivizsgálás után küldték CT-re, ami kimutatta, hogy daganat növekszik az agyában.

Egy vesszőfutás kezdődött az életükben. Balázsnak kemoterápiára kellet járnia, hogy a tumort annyira össze tudják zsugorítani, hogy műthető legyen. A férfi hiába tiltakozott Alma is halasztást kért a főiskolán, dolgozni kezdett egy könyvelő irodában, valakinek fizetnie kellett a számlákat, és gyógyszerek is sokba kerültek.

Balázs haja kihullott a kezelésektől, depressziós lett. – ne nézz rám – kiáltott rá egy alkalommal, Alma akkor a tenyerébe fogta a férfi arcát – De rád nézek, mert nem csak a nagy és erős Balázst szeretem, hanem azt is, aki most vagy. A hajad, ki fog nőni a kezelés után, a műtét is sikerülni fog, meg mondta a doki, hogy műthető vagy már. Együtt sikerülni fog, csak engedd, hogy segítsek.  – A férfi a vállára borulva zokogott. Alma pedig próbálta titkolni a félelmét, mert ő tudta, amit Balázsnak nem árultak el, hogy akár meg is halhat a műtőasztalon.

Mint a Mexikói szappanoperákban szokott lenni, az egész család, a férfié is, és Almáé is ott toporgott a folyosón, hosszú órákig, amíg a műtét zajlott. Látszott az orvoson, hogy fáradt, de a tekintete bizakodásra adott okot.

– Sikeres volt a műtét, a daganatot eltávolítottuk – mondta, de arra, hogy felépül e teljesen, nem tudott választ adni. –  Minden beteg más, hosszú út áll előtte.

Valaki mindig ült a beteg ágya mellett, beszélt hozzá. Attól kezdve, hogy magához tért rohamosan javult az állapota, de volt, amit újra kellett tanulnia, mint a járást.

Amikor észrevette, hogy nő a haja, és eltakarja a sebhelyet, újabb lendületet vett a gyógyulása.

Közel két évet vett el az életükből a betegség. Alma megszerette a munkáját, már nem sajnálta, hogy abba hagyta a tanulást, ahhoz viszont ragaszkodott, hogy Balázs folytassa a tanulmányait.

Pezsgős vacsorával ünnepelték azt a napot, amikor a férfit gyógyulttá nyilvánították. Azon a napon kérte meg a lány kezét is.

Mindketten megváltoztak, erősebbek lettek, a kapcsolatuk is még mélyebb lett.

– Fél négy van, indulni kellene, meg jött a kocsi is. – Jött be az anyja, Alma a karjára akasztotta a ruha uszályát, és elindult a férfihoz, aki várja őt, hogy örök hűséget fogadjanak egymásnak. Fehér szalagok, virágok díszítették a kocsit, ami mellett a lány apja állt, aki nem szólt semmit, csak homlokon csókolta a lányát, mielőtt besegítette az autóba.

Nagy kocka épület előtt állt meg a menet, a lány az apjába karolt, fellépdeltek a pár lépcsőfokon, végig egy hosszú folyosón, ahol emberek álltak, volt, aki rámosolygott, más lehajtotta a fejét. Megint lépcsők következtek, aztán újabb folyosó. Végül megálltak egy ajtó előtt, ami szinte magától nyílt ki. Bent vakító fehérség fogadta őket.

Balázs beesett arcának fehérsége vetekedett a párnáéval, amin feküdt. Az anyakönyvvezető, és a Tisztelendő atya már itt volt. A szülőkön kívül még pár ember fért el, a többiek a folyosón várták, hogy elhangozzék a fogadalom.

Még alig telt el egy év, azóta, hogy Balázst gyógyulttá nyilvánították, amikor a régi tünetek visszatértek. Velük együtt a rettegés is, ami nem volt alaptalan. A tumor rohamosan nőtt, most nem használt a kemoterápia sem. Az orvosok is tehetetlenül nézték, ahogy a betegük, akit egyszer már meggyógyítottak, hogyan épül le, szinte napok alatt. – Igen, a feleséged akarok lenni. Ígérem, viselni fogom a neved, és elmondom a kisbabánknak, milyen csodálatos ember az apukája.– Balázs szeme egy percre felcsillant, halkan igent mondott, erőtlen, remegő kézzel írta alá a nagykönyvet.

Még elsuttogott néhány szót, aztán, immár a felesége karjaiban, elcsendesedett.