Meglepetés

A konyhát betöltötte a tányérokban gőzölgő finom étel illata. A férfi, és a nő, egymással szemben ültek. A nő tekintete simogatta a férfi arcát.

– Döntöttem, ettől nem tudsz eltántorítani. Elég régen élek egyedül, már nem akarok, társaságot szeretnék.

– De most nem vagy egyedül, itt vagyok.

 – Igen itt vagy, de ha nem válsz el, nem vagy itt. – A férfi a tányérba dobta a kanalát

– Ne beszélj butaságokat, anya. Eddig is jöttem sűrűn, segítettem, amiben tudtam.

– Igen segítettél, hálás is vagyok érte, de most már pihenni akarok. Ezért megyek be az otthonba, ott mosnak, főznek rám. Ott van a barátnőm is, színházba fogunk járni, meg utazgatunk.

– Ezt itthon is meg tudod csinálni. – A nő eltolta a tányérját, az asztalra könyökölt.

– Kérlek, hallgass végig, és ne szólj közbe. Amikor apádat megismertem, nagyon fiatal voltam, és nagyon szerelmes. Próbáltak róla lebeszélni, mert ő sem volt még húsz, de nem tudtak. Összeházasodtunk. Aztán megszülettél te. A szerelem meg, ami a kezdetekben olyan nagyon tombolt, kezdett kihűlni. Apád kifelé kacsingatott a kapcsolatunkból. Becsületére legyen mondva, úgy intézte a nő ügyeit, hogy te ne vegyél észre belőle semmit. – Az asszony felemelte a kezét, jelezve a férfinek hallgasson. – Nem akarom magam áldozatnak beállítani, mert nem voltam az. Összességében jó életem volt apád mellett. Semmibe sem szenvedtünk hiányt. Én sem akartam válni, mert megkaptam tőle azt a figyelmet, amire szükségem volt. Eleinte arra gondoltam, ha szülnék neki még egy gyereket, talán lenyugodna, de rájöttem, aki egy gyerekkel megcsal, meg csal majd kettővel is. Később mégis elváltunk, mert beleszeretett az aktuális szeretőjébe. Te akkor már kollégista voltál, én meg elkezdtem felfedezni a kapott szabadságot. Azért voltak átsírt éjszakáim is. Voltak férfiak is az életemben sose csináltam belőle titkot, de egyikkel sem éreztem azt, hogy vele akarok élni. Közbe te megnősültél, örültem az unokáknak. Berendeztem magamnak egy viszonylag nyugodt életet. Amikor anyám megbetegedett, természetesnek vettem, hogy ide hozom, ne keljen két háztartást vezetnem. Eleinte minden szépen alakult, de ahogy betegsége romlott, úgy lett egyre elviselhetetlenebb. Mindent tudni akart, mikor hova kivel megyek. Előfordult, hogy éppen akkor produkált rosszullétet, amikor el akartam menni. Persze mindjárt jobban lett, ha már tudta itthon maradok. Volt, aki azt mondta adjam otthonba. Hogy tehettem volna, hisz ő az anyám volt, aki megszült, felnevelt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy úgy élek, mint egy rossz házasságba. Munkából rohantam haza, elmaradtak a barátok is. Magányos lettem. Később fel adtam a munkám is, mert pelenkázni, forgatni kellet. És mit kaptam érte? Szidást! Semmi nem volt jó, amit csináltam. Volt, amikor rám öntötte a forró levest. Persze, ebből ti semmit nem láttatok, mert olyankor mindig Ildikém-voltam, meg kislányom. Húsz évet vesztegettem el az életemből. Feláldoztam húsz évet, ami alatt találhattam volna olyan férfit, aki mellett boldog lehettem volna. – A nő, megtörölte az arcát. – A férfi, átnyúlt az asztal fölött megfogta a nő kezét

– Sajnálom anya. DE te nem vagy olyan, mint a mama volt.

– Honnan tudod? – Jött a válasz – Honnan tudod, mit hoz ki belőlem egy betegség. Én nem akarok rád telepedni. Ezért engedtem el apádat is. – A férfi hátra dőlt.

– Sajnálta is, hogy nem harcoltál érte.

– Sose beszéltél arról, hogy él.

– Mert sose gondoltam, hogy nekem kell a hírvivőnek lennem.

– Egy kicsit furcsálltam, hogy nem keresett veled kapcsolatban sem, pedig nem háborúskodtunk a válásnál.

– Azt hiszem, apa szégyellte előtted, hogy rosszul döntött. Egyszer, nekem azt mondta, ha nem bólintasz rá, rögtön a válásra, hagytál volna időt, még mindig veled lenne.

– És, hány szeretőt használt volna el? – mondta mosolyogva a nő. – Tudod, ha elmondta volna, hogy rosszul döntött visszafogadtam volna. Apád az a fajta férfi, akire, ha nem lett volna a nagy vére, azt lehetett volna mondani, tökéletes.  Na. – Felállt elkezdte leszedni az asztalt. – Szóval, döntöttem, megyek az otthonba. Szerintem Böbe már rendezi a szobát, mert elintéztük, hogy egy szobába lakhassunk.

– De anya! Mit szólnak majd a szomszédok? Haza költözöm, és mindjárt beduglak az öregotthonba.

– Na, látod fiam. Én is ezt mondtam, mit szólnak a szomszédok. De kit érdekel, mit szólnak, ez az én döntésem.

– Aludjunk rá egyet jó?

– Nem jó. Szombaton jönnek a lányok, amolyan búcsú bulit tartunk.

– Olyan makacs vagy, mint egy öszvér. De azért szeretlek.  

– De ugye néha meglátogatsz? – lépett a férfi mellé a nő.

Két hét múlva, ahogy megbeszélték, meglátogatta a férfi az anyját, aki éppen a kertben sétált, karonfogva valakivel. Amikor megfordultak, a férfi felkiáltott – Apa?