A szobát, nehéz áporodott szag lengte be, a mennyezetre ragasztott légypapír fekete volt, a sok ráragadt légytől. Néhány éjszakai pillangó hullája törte meg a feketeséget, egyik-másiknak még mozgott a szárnya, még reménykedett a szabadulásba. Az ablakon szürkére, kérgesre ette az idő, és a kosz a függönyt, a bútorokon vastag porréteg, néhol egy kéznyom törte meg a szürkeséget. Az ágy is szürke volt, mint maga az ember is, aki halk nyögések kíséretében, lassan kiült az ágyszélére.
Senki nem tudta honnan jött, a korát is csak sejtették, egyszer csak ott volt az elhagyatott szőlőben, a félig összedőlt kunyhóban. Akkor még, talán adott a látszatra, megjavította a tetőt, az ablakba szerzett üveget, még függönyt is kerített rá. Szekrényt, asztalt, széket maga eszkábált lécekből, amiket a környékben talált. Még kis udvart is kialakított magának, ami aztán az enyészeté lett, ahogy lassan az ember is.
Doktor Bartus Ede, egyetemi tanár. Erre a névre sokszor már maga sem emlékezett, ahogy a szép Budai lakásra sem, Beára, a csinos kis asszonykára, meg a gyerekekre sem. A környékbe mindenki csak a remeteként ismerte. Hetente egyszer ment a faluba, amikor kitették a kukákat, sok hasznos dolgot talált magának, kenyeret, sokszor gyümölcsöt is. Egy idő után néhány háznál, külön neki készítettek kis csomagokat, a kidobásra ítélt ruhákat sem tették a szemét közé. Nagy ritkán, pénzt is kapott.
Mint amolyan csodabogárra tekintettek rá, a férfiak beinvitálták a kocsmába, egy- egy fröccs mellett próbálták kipuhatolni, ki is ő valójában. Ilyenkor nehéz fejjel, dülöngélve ment haza. felszerelkezve pár üveg olcsó borral. Már tudta ki az, akitől kaphat akár hitelbe is bort, vagy némi kis ház körüli munka fejében.
Doktor Bartus Ede, sok- sok évvel ezelőtt megingott. Szépen felépített élete egyik napról a másikra szertefoszlott. Soha azelőtt nem volt olyan gondolata, hogy Beán kívül, lehetne más nő is az életében. Kinga szép volt, formás, birtokába volt minden tudás is, amivel levehet a lábáról egy férfit. Doktor Bartus Ede mégis ellenállt, sőt visszautasította, pedig ettől a kapcsolattól a lány olyan előnyöket remélt egyetemi előmenetelében, amit más módon nem igen szerezhetett meg. A bosszú gyors volt, és gonosz.
Nyár volt, rekkenő hőség, a klíma valamiért nem működött. Legszívesebben elmerült volna egy kád jó hűvös vízbe, de ott kellett ülnie az irodába. A lány vékony sejtelmesen átlátszó ruhába lépett be, a közelgő vizsgáiról kezdett el beszélni, közbe megkerülve az asztalt, oda állt mellé. Érezte a lány illatát, olyan közel volt, a bőre forrósága is megcsapta. Ahogy felállt testük összeért egy pillanatra. Az esze tudta el kellene menekülni, de a test mást akart. Hosszan szenvedélyesen csókolta a lányt, keze a derekára simult. Aztán csak állt bambán, nem értette mi történik. Két kollégája volt a szobába, a lány hisztérikusan kiabált. Valami olyasmit, hogy meg akarta erőszakolni.
A vizsgálat idejére szabadságra küldték, a felesége elköltözött, hiába mondta el ezerszer is, hogy nem csinált semmi olyat, amivel vádolják. A bírósági procedúra évekig húzódott, a tartalékait felélte. Eleinte csak esténként ivott pár pohárral, legalább aludni tudjon, aztán már itallal kezdte a napot. Lassan elfordultak a rokonok, barátok is, nem volt egy segítő kéz, aki felemelte volna.
A hajléktalanságot nem tudta megszokni, főleg azért mert sokan felismerték, olyankor mélységes szégyent érzett. Eleinte még magyarázkodott, de minek. Aztán útra kelt. A ruhán kívül, amit visel, nem volt semmije.
A szőlőhegyi kunyhóra, amikor rátalált, még voltak tervei, amik épp úgy az enyészeté lettek, mint a kis udvar, és lassan az ember is.
Annak most lett vége. Bele is betegedtem. Azért is van időm a régi ismerősöket meglátogatni.
Köszönöm Ági. Emlékszem igen, figyelemmel kísértem a cicamentő munkádat is. Örülök, hogy kedvedre való volt az írás.
Nem tudom, emlékszel-e még rám a bloggerről. Olvastam most az írásodat, és nagyon tetszik, amit és ahogyan írsz. Régen nem kedveltem a témaválasztásod, de ez az új Kathy nagyon a szívemhez szól.