Boriiiiii

    Na, basszus, megint rossz a mosógép, pedig két napja járt itt a szerelő. Újat nem tudok venni, de lehet, jobban járok ha kézzel mosok, amíg összeszedem a rávalót, mint kétnaponta hívom a szerelőt. Nem éppen kisasszonyos stílusban szólítom meg a maestrót, hogy nem jó munkát végzett, és jó lenne ha hétvégén eljönne megjavítani. Nem hatja meg a kínom, azt mondja, ő csak hét közben dolgozik, és csak nyolctól négyig. Kereshetnék mást is, de ez az egy szakember van, aki nem kér súlyos ezreket a kiszállásért.

Elengedek egy jó magyar káromkodást. Szabadnapot nem kérhetek, a múltkor sem szívesen engedett el a főnököm. Azt kérdezte, miért nem javítja meg a férjem. Hogy egy férfi a mai világban ilyen begyepesedett legyen. Azt el sem tudja képzelni, hogy egy negyven éves nő egyedül él. Igaz, más tekintetben is erősen konzervatív. Nem tudom, az öltönyeit honnan szedi, szerintem még az apjáé volt, nem beszélve a szörnyű nyakkendőkről.

Nincs férjem, nem is volt, és nem is lesz. Én megdolgoztam a szabadságomért, nem adom egy pasiért, még kettőért sem. Ehhez semmi köze a szörnyű gyerekkornak, igaz nem is volt az. Engem a szüleim nagyon szerettek, és úgy általában a gyerekeket, gondolom azért voltunk nyolcan testvérek.
Ha valaki meghallotta, hogy hét testvérem van, rögtön a szegénység, a nélkülözés jutott eszébe.

Apám, végzettségét tekintve nyomdász, de sosem dolgozott a nyomdaiparban. Teherautó sofőr volt a TSZ-ben. Mellette, mivel igazi ezermesternek számított építkezéseken dolgozott, kocsikat javított. Anyám tanítónő volt, egészen addig, amíg én megszülettem. Sosem ment vissza dolgozni, apám nem engedte, meg ennyi gyerek mellett nem is tudott volna. A rendszerváltáskor költöztünk a városba, apám egy akkoriban gombamód szaporodó használt autókereskedésben kapott állást.

Bár sosem kellett nélkülöznünk, azért volt sok minden amiről le kellett mondani. Amíg a barátnőim suli után csavarogtak a városban, nekem óvodába, iskolába kellett menni a testvéreimért. A nyaralások sem voltak éppen gondtalanok. Ha mi strandra mentünk, az felért egy cirkuszi előadással. Nálunk mindig tele volt a lakás dugig rakott ruhaszárítóval, mindenhol szétdobált gyerekjáték. Nem volt a lakásnak olyan szeglete ahova el lehetett volna húzódni, tanulni, vagy csak csinálni a semmit. Ha fülhallgató mögé bújtam, valaki mindig jött: Bori éhes vagyok. Bori nem tudom a leckét. Bori nem találom a cipőm. Bori játszunk. Bori! Boriiiiiiii!

Folyton engem nyaggattak, pedig anyám is ott volt. Igaz ő az éppen pelenkást tette tisztába, mosógépet rakott be, vagy szedte ki, bébi ételt melegített, vagy a szülinapos négy éves kedvenc rántott csirkemellét készítette, kiömlő tejet törölt fel.

Sose értettem, honnan van anyámnak ennyi energiája, pedig én is sokat segítettem neki, amikor már nagyobb lettem. Apám volt a pénzkereső, hét közben alig láttuk, a hétvégét töltötte velünk. Mindig megtalálta a módját, hogy néha kettesben töltsenek el pár napot. Olyankor a nagyik voltak velünk. Amikor már nagyobb lettem, féltem az ilyen kettesben töltött időtől főleg akkor, ha a legkisebb már szaladgált. Rendszerint ilyen kiruccanások alkalmával hoztak össze még egy gyereket.
Én már akkor eldöntöttem, hogy sosem megyek férjhez, és nem lesz gyerekem, amikor a hatodik testvérem megszületett. Köztem és a legidősebb húgom között négy év van, utána átlagban kétévente jöttek a többiek.

Főiskolára akartam menni, fel is vettek, mégsem tanultam tovább. Érettségi előtt voltam, amikor az akkor legkisebb már négy éves volt, és a szüleim sugárzó arccal álltak elénk, hogy lesz még egy testvérünk. Én akkor azt mondtam, ha ezt a gyereket megtartják, elköltözöm.

Amint letettem a vizsgáimat, dolgozni kezdtem egy kis üzletben. Nem érdekelt, milyen munka csak fizessenek érte. Először csak egy kis szobát béreltem egy idős néninél, később kivettem egy kis lakást, hosszú évek kuporgatásával, és némi hitellel vettem később egy kis házat. Mivel összemelegedtünk a tulajjal, üzletvezető helyettes lettem, de ez nem tartott csak egy évig, mert az a pasi mindenáron nősülni akart, én meg tartottam magam az elveimhez.

Rettenetesen hiányzott a családom, de ha meg is látogattam őket, egy óránál sosem maradtam tovább. Ahogy beléptem az ajtón, megrohant a gyerek sereg Boriiiii! És mondták, és mondták, mind egyszerre, így alig értettem valamit. El is menekültem a kis lakás magányába ahol csönd volt, nyugalom.

Mindig volt egy kis lelkiismeret furdalásom a húgom iránt. Kamilla egészen más beállítottságú volt, mint én. Ő éppen olyan anya típus, mint anyánk. Még ma is a szülői házban lakik, sikerült olyan férjet találnia, aki elfogadta így is, apánk halála után, apja lett a testvéreinknek. Anyám nem is érti, én miért úgy élek, ahogy, a testvéreimnek két-három gyerekük van, már a legfiatalabbnak is van egy.

Ahogy így mélázok, eszembe jut a mesterember, aki nyár lévén atlétában, rövidnadrágban jött megszerelni a masinát. Barna hullámos haját laza mozdulattal rázta hátra, az arcát finom borosta fedte. Izmos hátán, karján látszott nem edzőterembe növesztette őket, sokkal inkább mosógépek, hűtők emelgetésével. Elképzelem őt másfajta tevékenység közben is, és tetszik, amit lelki szemeimmel látok.

Teregetés közben csodálkozom rá a furgonra, ami megáll a kapuba. Nem vagyok éppen szalonképes, a ruhákból folyik a víz, jut rám is belőle, a szél jótékonyan tesz a hajamra is. A furgonból a mosógép doktor száll ki. Most farmert, pólót visel. Nincs egyedül, négy éves forma fiúcska követi.
Elindulunk mosógép iránt. Már ismeri a járást, el sem tud tévedni, a házban csak két ajtó van, a bejárat mellett jobbra és balra. egyik a fürdőszobát a másik egy kis kamrát rejt. Bent a baloldalt egy konyhaszekrény van a sarokban, előtte egy kis ebédlő asztal két székkel, a csigalépcső térelválasztóként is működik, mögötte az egyik falnál egy kanapé, fölötte a falra akasztva egy gitár, a szemközt pedig a tv állvány.
– Téged hogy hívnak? – szegezi nekem a kérdést a gyerek.
– Borinak – felelem.
– Neked nincs gyereked?
Mielőtt válaszolhatnék, a fürdőből a mély férfihang hallatszik
– Csaba! Mit beszéltünk meg?
– De apa! Boriiiii oda adod? – mutat a gitárra, nekem meg égnek áll a hajam. Már nem látom olyan vonzónak a maejstrót.