Elevátor

Vera, gondosan hajtogatta össze a ruhákat, minél többet el tudjon csomagolni. Még a papucsot betuszkolta az utazótáskába. – Így lesz a legjobb mindenkinek – mondta. – neked biztosan – a férfi fel sem nézett a könyvből, amit olvasott. – Majd a többi cuccér… – nincs több cuccod – emelte fel a fejét Gergő – ha most kilépsz azon az ajtón, ide többet nem jöhetsz vissza – várt egy percet, hátha Vera meggondolja magát, majd folytatta – majd értesítelek, mikor jöhetsz a pénzért. Jól gondold meg, az az aláírás végleges, és visszavonhatatlan.

Halkan csukta maga után az ajtót a nő, szerencsére senki nem volt a lépcsőházba, aki megkérdezhette volna hova utazik. Amikor kilépett a kapun, vett egy nagy levegőt. Úgy érezte, ha még egy napot marad, megfullad. Taxival ment az állomásra, három órás út várt rá, amit kocsival egy hete oda vissza megtett ennyi idő alatt.

Éjfél is elmúlt, amikor belépett a kis lakásba. Idejét sem tudta, mikor volt utoljára késő este az utcán. Fáradt volt ugyan, nem tudta mennyire biztonságos a környék, mégis lement, hogy tegyen egy kis sétát, úgy, hogy nem kell vissza sietnie.
Hónapok óta tervezte, hogy elhagyja Gergőt. A férfi jól keresett, így amit Vera kapott gyakorlatilag zsebpénznek használta, ebből a pénzből, és amit a férfi a háztartásra adott tett félre az újrakezdésre. Kocsit, a barátnőjétől kérte kölcsön, Gergőnek azt mondta, barátnős délutánt tartanak. Ha sejtette is, hogy Vera készül valamire, szóvá nem tette.

Remélte, hogy a férfi nem húzza sokáig, és megkapja a pénzt, amit ígért. Az a pénz, Pesten nem sok mindenre elég, de itt vidéken tud venni egy kis házat, már ki is nézte, és marad is valamennyi. Nem akart sokáig albérletben lakni.
Adott magának két hét szabadságot, amikor csak magával kell foglalkoznia. Ráér munkát keresni utána is.

Vera jó családból származott, meg volt mindene, szerették is, szerencsésnek is tartotta magát egészen 14 éves koráig. Később, rengeteg vitája volt a szüleivel, főleg az apjával, akinek nem tetszett, hogy a lánya csavarog, cigizik, olykor iszik is, ráadásul, mindez a tanulmányi eredményére is rányomta a bélyegét. Valahogy mégis levizsgázott. Amint meglett a bizonyítvány, el is költözött otthonról. Az anyja sűrűn járt hozzá takarítani, néha adott pénzt is, mert amit Vera keresett gyorsan elment, az albérletet is fizetni kellett. Egyszer, terhes lett, senkinek nem szólt róla, titokba ment el az abortuszra. Tudta, ez az élet, nem vezet sehova, ezért összepakolt, és felköltözött Pestre, csinos volt, fiatal, hamar talált munkát egy étteremben. A szülei sokat, és sokszor hívták telefonon, hiába kérdezték hol lakik nem árulta el, sokszor nem is válaszolt a hívásukra, egy idő után ritkultak ezek a telefonok, majd el is maradtak. . Mit is mondhatott volna, hogy egy kamraszerű szobába lakik, mert ezt még ki tudja fizetni. Később, egy alig húsz négyzetméteres kis lakást bérelt. Közbe, estin gimnáziumba járt, mert rájött elvesztegetett az életéből közel tíz évet. Gergőt akkor ismerte meg, amikor pár osztálytárssal, a sikeres érettségit ünnepelték. …

Furcsa volt tízen éves pesti lét után a kisváros, még furább lesz a falusi élet, ahol kinézte a kis házat. Eldöntötte, lesz egy kutyája, akivel járják majd a határt, vesz egy kis kocsit is, a munkába járás sem lesz gond.

Olyan dolgokat tudott most megtenni, amit az utóbbi három évben nem. Elment bevásárolni, közbe, beült egy moziba. Vagy csak hirtelen gondolattól vezérelve szállást foglalt, hogy eltöltsön egy hétvégét valahol.

Vera nagyon jól érezte magát az új életében. Egy percet sem gondolkodott, amikor elé adták az aláírni való papírt. Ezzel végérvényesen lezárult az életének az a szakasza, ami Gergőhöz kötötte. Meg lett a kis ház is, munkát is talált, igaz nem az volt az álma, hogy beálljon a gyártósor mellé, de a fizetés nem is volt rossz. új barátokat talált. Szerelmet, de amikor az összeköltözés szóba került, Vera kihátrált.

Az utcán futott össze egyik munkatársával, akinek nem régen született babája. Vera maga sem tudta mi az, ami arra készteti, felvegye a kicsit. – Milyen ügyesen fogod, mint akinek már van gyakorlata – mondta a baba anyukája. – Minden nő tudja, hogy kell megfogni egy gyereket – válaszolta ő.

Napokig csak bolyongott a házban, a frissen beszerzett kiskutya sem tudta felvidítani, pedig amikor haza hozta, még szabadságot is kivett, hogy legyen ideje a kis állatnak, megszoknia a helyet.

Műszak végén, beült a kocsiba, és csak bámult kifelé. Az ember, hoz bizonyos döntéseket, amiket később megbán. Ilyen döntés volt, amikor elköltözött otthonról, szégyellte, hogy nem boldogul egyedül, ezért is menekült el Pestre. ezért szakította meg a kapcsolatot a szüleivel. Hozott egy döntést, amikor feleségül ment Gergőhöz, akkor jónak is tűnt, az is volt, csak a férfi többet akart, és az nem volt jó döntés engedni neki. Négy éve hozott egy döntést, amit nem bánt meg. Legalábbis, mostanáig nem.

Padlógázzal indult. – Látnom kell őt, most azonnal—gondolta – Vajon emlékszik rém? Persze hogy emlékszik. – bizonygatta magának.

Négy óra körül ért a ház elé. Félve szállt ki. Ismerős autó parkolt le tőle nem messze, Gergő szállt ki belőle, és egy kislány, szőke haja a derekát verte. – Anya – kiáltotta. Vera megindult, ugyan akkor a nő is, akit eddig nem vett észre. Gergő megtorpant a két nő között, tekintete nem volt barátságos. Odalépett a másikhoz, mondott valamit majd Verához lépett – Te mit keresel itt? – Látni akartam a lányomat – Válaszolta ő – Neked nincs lányod – Vera szeme könnybe lábadt – Emlékszel, lemondtál róla. Már nem te vagy beírva az anyja nevéhez. – lehajtotta fejét, majd hirtelen Verára nézett – Legalább boldog vagy? – nem várt választ – Tudod, vártam, vártam, hogy visszajössz. Megértettem volna, hogy nehéz volt egyedül, mert én sokat dolgoztam. Megértettem volna, hogy kell kis idő. Még akkor is reménykedtem, amikor találkoztunk az ügyvédnél. Reménykedtem, hogy meggondolod magad. De nem, neked a pénz, a szabadság többet jelentett, mint mi. Hát most menj vissza az új életedbe, itt már nincs helyed. ….