Zsóka végig sétált a parton. Este volt már a város is elcsendesült. Leült egy padra. Hatvan éves volt, nem is látszott egy nappal sem fiatalabbnak, kis kerek asszony volt. Lassan három hónapja nyugdíjas, az utolsó heteken már a nem csak a napokat, az órákat is számolta.
Az első pár hét gyorsan eltelt, bepótolta az elmaradt nagytakarítást, megnézte a filmeket amikre eddig nem volt ideje, bejárta várost, mostanra, mintha elfogyott volna az energiája is.
Nagy nehezen, meglett a negyven év, de üröm is vegyült az örömbe, hogy nyugdíjba mehet. Sokkal kevesebb lett a járandósága, mint amire számított. Szűkösen, de meg lehet élni belőle, de arra már nem futja amit eltervezett, hogy hétvégén a kis cekkerrel lemegy a piacra, friss zöldségért-gyümölcsért, hogy finom ebédet főzzön a családnak.
Család! Keserűen felnevetett. A férje pár éve lelépett a szeretőjével. Zsóka tudott a férfi kicsapongásairól, de nem érdekelte. Hosszú éveket éltek együtt, mint két idegen. A nagy beszélgetések, nevetések egyre ritkultak, majd el is maradtak. A megélhetés gondjai, a munkahelyi stressz, a gyerekek körüli teendők, maguk alá temették a vidámságot.
Aztán a lány is megbolondult. Megbolondította ámerika. Már az egyetemi évei alatt is csak arról beszélt, milyen szép az, az ámerika, aztán egy nap repülőre ült. Jöttek is az e-mailek. Nem ám levél, e-mail, meg a rengeteg kép a csodálatos ámerikáról. Arra kérdésre, mikor jössz haza kislányom, a válasz mindig az volt, majd. Majd húsvétra, majd karácsonyra, majd jövőre, majd, majd, majd.
Megnősült a fiú is. Na, abban sem volt köszönet. Nem rossz lány az Ági, csak modern. Folyton azt hallgatta, ha nagyritkán átmentek, mi nem eszünk zsírosat, mi nem eszünk olajba sültet, mi nem eszünk ezt, nem eszünk azt. A piacról való zöldségre is fújjogott, abba sok a méreg, meg csak a bió jó. Folyton túrázni mentek, wellnessbe, télen síelni. Az sem zavarta őket, hogy egy pici babának nem erre van szüksége. Nagyon várta az első unokája születését. Az első hónapban, Ági még a saját anyját sem engedte, hogy átmenjen. Amikor végre láthatta a kicsit, akkor sem vehette kézbe, kicsit megdajkálni, beszívni a finom babaillatát, mert az anyja magára kötötte hordozó kendőben. Kötődéses nevelés, mondta. Zsóka nem is vitatta, hogy jó dolog, de az a pár perc alatt, amíg kézbe veszi, megdajkálja, nem sérül a kötődés.
Amíg dolgozott, jól is érezte magát a harmadik emeleti lakásban, mostanra már börtönnek érzi. Sokat gondolkodott az utóbbi pár napban. Tervet készített, a tervből elhatározás lett.
Felállt, kicsit megigazította a kabát gallérját, mert befújt a szél. Elsétált a vízig. Nézte a túlparti kivilágított házakat. Senkinek nem fog hiányozni.
Sarkon fordult, és elindult haza. Megszületett a végső döntés. Eladja a lakást, vesz vidéken egy kis házat, csirkéket fog tartani, kertészkedik. És egyszer lehet, megnézi ő is, tényleg olyan szép e ámerika.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: