Jutalomjáték

A hajó korlátnál álltak, a férfi átkarolta a vállát, hallgatták a hullámok halk csobbanását. Pont, mint negyven éve, akkor is nászúton voltak.

Márta, már a szakmunkásképző első évében összejött azzal a fiúval, akinek a nevét, még gondolatban sem volt hajlandó kimondani. Elcsattant az első csók, megtörtént az első összebújás, amit sok önfeledt pillanat követet. Már a vizsgára készült, amikor rá jött, hogy terhes. Nem szólt senkinek, csak a fiúnak, aki látszólag örült neki. Márta a fellegekben járt, már tervezte az esküvőt, de előbb ott volt a vizsga, amire a felkészülés szinte minden idejét lekötötte. Boldogan rohant a szerelméhez, bemutatni a szín ötös bizonyítványt. A fiú anyja nyitott ajtót. –Pestre ment dolgozni. Te nem tudtad? –

Márta lelkében egy világ omlott össze.  Amíg tudta, titkolta az állapotát, bár gyorsan kiderült, hiába szorította le a hasát. Az anyja siránkozott – Micsoda szégyen- Az apja állt mellé –Ne sopánkodj már, azzal nem változik semmi. – Gyönyörű egészséges kislánynak adott életet. Sokáig, az utcára sem, mert kimenni. Kis faluban, ahol mindenki ismer mindenkit, nagy szégyen, megesett lánynak lenni.

Gáborral, a szülők hozták össze, neki is volt egy kislánya, akit egyedül nevelt. A felesége, nem sokkal a szülés után elhagyta, mondván – Te akartad a gyereket- Dolgos, szorgalmas fiatalember volt, Mártának tetszett is, csak hát, az a fránya bizalom. Ennek ellenére egy év múlva összeházasodtak, és elköltöztek, oda, ahol nem ismerik őket.  A szoba-konyhás albérletből két szobás tanácsi lakásba költöztek. Gábor sose tett különbséget a két gyerek között, ahogy ő is megpróbálta sajátjaként szeretni a férfi kislányát.

Márta, megpróbált jó feleség lenni, látszólag sikerült is, de még nem tudott hinni a férfi kedves szavainak, az ajándékoknak. A bajok akkor kezdődtek, amikor elment dolgozni, és megismerte Zolit, aki úgy tudott bókolni, hogy egész elgyengült a lába. Szerelmes lett, végre újra tudott szeretni. Amikor otthon bejelentette, hogy válni akar, Gábor szó nélkül tudomásul vette, segített a csomagolásban, a költözésbe is.

Zoliról gyorsan kiderült, nem az, az ember, akinek mutatja magát. Folyton pénzzavarban volt, munkahelyen is pár hónapnál tovább nem tudott megmaradni. Mindig volt valami gond, a munkatársakkal, a főnökkel, vagy a munkával. Utána, hetekig csak sajnáltatta magát. Márta, ha akart volna sem mehetett volna vissza, a férjéhez, mert neki is lett új kapcsolata. Így fogott két bőröndöt, bepakolta a legszükségesebb dolgokat, és elköltözött az ország másik végébe.

Először, egy fodrász szövetkezetben kezdett dolgozni, két év alatt kialakította a saját vendégkörét. Később megvett egy kis házat, a veranda végében levő kamrán ajtót-ablakot cserélt, hogy az utca felőli szobában, kialakíthassa saját műhelyét.  Férfiak jöttek-mentek az életében, de ezek a kapcsolatok kérész életűek voltak, mert egyikben sem tudott megbízni.

A lánya élete, már hetedikes korában eldőlt, amikor a barátnőjének a nővére, saját maga varrta meg a menyasszonyi ruháját, és ő is átment segíteni gyöngyöt fűzni, strasszokat felvarrni. Varrónőnek tanult, és egy menyasszonyi ruhaszalonba kezdett el dolgozni.

Márta, amikor megörökölte a szülői házat, akkor döntött úgy, hogy hazamegy, és feléleszti a családi gazdaságot. Amúgy is elfáradt már, és a lánya is valóra válthatja végre az álmait. – Eladom a házat, az árának egy részét megtartom, a többiből meg megnyithatod a saját szalonod valahol. – De mi lesz, ha elbukom? – Akkor felállsz kislányom, leporolod a ruhád, és mész tovább.

A terv, az volt, hogy először az üvegházat teszi rendbe, felveszi a kapcsolatot azokkal, akiknek még a szülei szállítottak virágot, zöldséget. Amikor is ismerős alakkal futott össze az utcán. Kicsit mackós volt, kicsit ősz, de a szeme ugyanolyan élénk volt. Mind ketten annyira meglepődtek a találkozástól, hogy csak egy bátortalan – szia-ára-, futotta, meg egy tétova kérdésre- hogy vagy? –Hogy vagy? –

Márta, otthon a tükör előtt állva, szomorúan konstatálta, bizony ő is megváltozott. Az a csinos, filigrán nő, akire a férfi emlékezhet már a múlté. De vajon a hogy került Gábor ide? Később többször összefutottak, kínosan kerülték a személyes témákat, semleges dolgokról beszéltek.

A férfi, felajánlotta a segítségét, amikor a fóliát kellett áthúzni, szívesen tett-vett a virágok között. Volt amikor, még leszedésre várt egy adag paprika, de a másik adagot már vinni kellett volna, azt mondta –Menj csak, a többi leszedem, mire visszaérsz- vagy maga ült a volán mögé.

Időközben a beszélgetések is személyessé váltak. Sok mindent megtudott Gáborról, azt, hogy a lányáék úgy döntöttek, hogy Németországban próbálnak szerencsét, ő meg úgy, hogy, nyugdíjazza magát, vett itt egy házat, a gyerekek elférnek itt is, ha hazalátogatnak.

Egy év is eltelt, amikor kezdtek megnyílni egymás előtt. Márta is elmondta – Gyorsan rájöttem, hogy mekkora butaságot csináltam, de ahhoz bátorság kell, hogy valaki bevallja, hogy hibát követett el. Én is inkább elmentem a világ végére. De soha nem csaltalak meg. Igaz, hogy Zolihoz költöztem, de nem csaltalak meg, amíg együtt éltünk, nem. – Felállt, az ablakhoz lépett, megtörölte a szemét. Különben sem mehettem volna vissza hozzád, mert neked már volt másik kapcsolatod. – Az a kapcsolat nem sikerült –mondta a férfi halkan –nem sikerülhetett, mert téged kerestelek benne. – De miért engedtél el? Miért nem kiabáltál vele? Miért nem üvöltöttél, hogy maradjak? – Mert azt reméltem, visszajössz. Ha szólsz, visszafogadtalak volna. – Márta, elsírta magát, elvesztegettek ez életükből negyven évet – Hát fogadj vissza most! Fogadj vissza, te vén hülye, fogadj vissza..- A férfi az ajtó felé lépett mielőtt kinyitotta, félig visszafordult –Tudsz még finom borsos tokányt főzni? Az egy jó pont, jó pont. –

Márta úgy döntött szabadságolja magát, úgysincs kedve semmihez. Az előző napi beszélgetés, mély nyomot hagyott benne. Ágyban volt még, amikor csöngettek. Morogva ment ajtót nyitni – Ki az isten az, aki hajnalok-hajnalán nem engedi aludni az emb… – torkán akadt a szó, a küszöbön Gábor állt egy csokor rózsával a kezében, a nő meglepett arckifejezése mosolyt csalt az arcára – Beengedsz, vagy itt kérjem meg a kezed? – Előbb innom kell egy kávét – Gáborra hagyta, hogy belép e.

A pultnál, a kávéfőzővel matatott, amikor a férfi mögé lépett, a vállánál fogva maga felé fordította. Az még hagyján, hogy megcsókolta, de a keze olyan helyre tévedt, ahova nem kellett volna. Márta, hátra lépett, szorosabbra fogta magán a pizsama felsőt, – Én, én megváltoztam –hebegte, mire a férfi felnevetett, szorosan átölelte – Kit érdekel? Én sem vagyok már az a fess fiatalember, aki negyven éve voltam, lehet, csődöt is mondok, és akkor mi van. – Később, szemérmesen betakarózva, a plafont nézték, amikor a férfi beszélni kezdett – Ígérd meg, hogy soha, semmit nem fogunk a szőnyeg alá söpörni, hogy nem próbáljuk egyedül megoldani a dolgokat, hogy mindent megbeszélünk. Ígérd meg, hogy most, nem rontjuk el.

Csöndes esküvőt tartottak, csak két tanú, meg ők. A nászúthoz Gábor ragaszkodott. Márta felnézett a férfire, melegség járta át a szívét – Megérdemeljük-, gondolta- mind ketten megérdemeljük, hogy most, sikerüljön….