Irma, nézte a férfi arcát, ahogy aludt. A homlokán kisimult a vízszintes ránc, észrevett a halántékán néhány ősz hajszálat. Meg sem kérdezte a korát, bő negyvenesnek saccolta. Óvatosan kibújt a takaró alól, a fürdőbe ment. Igyekezett halkan mozogni. Lezuhanyozott, amíg a haját szárította, nézte magát a tükörbe. Elmúlt harmincöt, szép arcát szőke göndör fürtök keretezték. Már gyerek korában is csodájára jártak a gyűrűs fürtöknek. Csak egy baj volt vele, nem fogta a fésű. Hiába szeretett volna ő is szép derékig érő hajat, mint az ovis társainak volt, a göndör fürtöket nem lehetett kordában tartani, ha kicsit lenőtt. Egyszer akarta megnöveszteni, tízen évesen, a reggeli fésülködések beértek egy kínzással. Fájó szívvel, de elfogadta, hogy örök rövid frizurára van ítélve. Cserében, mindig úgy állt a haja, mintha éppen akkor lépett volna ki a fodrásztól.
Már a kabátját vette fel, amikor Barna megszólalt mögötte. – Elmennél köszönés nélkül? – Csalódás érződött a hangjában. – Haza viszlek – és öltözni kezdett – Azt hittem együtt töltjük az ünnepeket – a lány szomorúan elmosolyodott – Elbújni a világ elöl? Nem köszönöm, ezen már túl vagyok párszor. Nem akarok senki titkos szeretője lenni. – A férfi kezében megáll a pulóver, amit éppen a fején akart át húzni – Mi van? Ki beszél itt titkos szeretőről? Eszem megáll. Inkább főzz egy kávét, mert nem forog az agyam. – Irma egy percig hezitált, ment volna is, maradni is akart. Végül eleget tett a férfi kérésének, a konyhába ment kávét főzni.
Szótlanul kortyolták a kávéjukat, a lány kifelé bámult az ablakon. Az utcai lámpa fényében hatalmas hópelyhek cikáztak. Amikor megszólalt, a hangja halk volt, réveteg, – Minden évben, huszonötödikén felmegyek a keresztapámhoz a Mátrába. Gyerekkoromban is sokat voltam vele téli szünetben. Ő erdész volt, lovas szánnal jártuk végig a vadetetőket. Imádtam a száncsengő hangját, a szarvasokat. Némelyiknek nevet is adtunk. Ma is az erdészlakban lakik, nincsenek már meg a lovak, a szán sem. De keresztapám, nyugodt bölcsessége ugyan olyan. Mellette mindig megnyugszom. Együtt szoktunk sétálni az évszázados fák alatt, sokszor térdig érő hóban, hogy aztán a kipirult arccal kortyoljuk a forralt bort, a kandalló mellett. Olyankor el tudom engedni a félelmeimet, minden rosszat, ami velem történik. – A férfire nézett – Ne haragudj. Harminc öt éves vagyok, sosem volt igazán komoly kapcsolatom. Velem a férfiak csak titkon akarnak találkozni. Igaz, nem vagyok egy modell alkat, de… Ne mondj semmit, — Emelte fel a kezét, amikor a férfi meg akart szólalni. A táskájából noteszt vett elő, egy lapra írta a címer, kis térképet is rajzolt mellé. – Egyedül szeretnék haza menni. Én itt leszek újévig, várlak.
Halkan csukta maga után az ajtót. A hó, rendületlenül esett. Sok év óta, először lesz fehér karácsony, bár addig még van négy nap, el is olvadhat. Kihalt volt az utca, csak néha haladt el egy autó. A belváros már nem volt ilyen csendes. Kutya sétáltatók mellett haladt el. Idős pár sétált kézen fogva, Irma irigyelte őket. Gyerekes családok, hógolyózó tinik hangja töltötte be a teret.
Otthon bánatosan nézte a plafont. Hányszor átélte már ugyan ezt. A férfiak szép szavakkal levették a lábáról, de ha sétálni hívta őket, vagy elment volna egy moziba, sose értek rá. Este a sötétség leple alatt súgták a fülébe a hamis szavakat, amiket el is hitt. El akarta hinni. A vége mindig csalódás volt. Teste még emlékezett az este történtekre. Dühös volt magára, dühös a gyengesége miatt. Pedig megfogadta, mindig megfogadja, hogy soha többé nem enged magához közel senkit. Elég volt a csalódásból, a fájdalomból.
Irma, nem árulta el a férfinek, hogy már nem megy dolgozni, csak az újévben. A takarítással gyorsan végzett, bevásárlással nem kellett bajlódnia, úgy sem lesz itthon. Néhány éve, vett egy fél méteres műfenyőt, arra tesz néhány díszt. Ajándékokkal sem volt gondja. A szüleinek mindenük meg volt, ezért, egy borítékkal elintézi, a pénznek nagyobb hasznát veszik, mint valami pór fogónak.
Barna, délután hívta – Beszélnünk kell — Most nem érek rá, ezer a dolgom. Majd beszélünk, ha eljössz – kinyomta a telefont. Tudta, ezzel a viselkedéssel, el is riaszthatja a férfit.
Másnap meg is feledkezett a férfiről, amint át ment a szüleinek segíteni. Tyúkot pucoltak, tésztát gyúrtak, kalácsot dagasztottak, miközben az apja diót tört. Este hullafáradtan esett az ágyba. Másnap haza cipelte a megrendelt savanyú káposztáért, közbe a pékségben megvette a kifliket a mákos gubához. Egész évben nem használt, tálakat, tányérokat mosogatta, egy étterem is megirigyelte volna ezt a mennyiséget. Huszonnegyedikén jöttek a vendégek, megint nem volt idő a telefonnal foglalkozni, pedig a férfi hívta többször is.
A lány, szerette a testvéreit, mégis örült, hogy huszonötödikén felülhetett a buszra. Végre kiszabadulhat a város zajából, magába szívhatja az erdő csendjét. Aprócska hegyi faluban szállt le. Matuzsálem korú dzsip állt a bolt előtt, mellette, az idős férfi szeme felcsillant, amikor meglátta a keresztlányát. Ida megölelte. A régi magas építésű autó könnyen megbirkózott a havas, hegyi úttal.
A kandalló előtt forralt borral koccintottak. Irma, nézte a keresztapját, hogy az idők során, hogy megváltozott. Sötét haja, szakálla, őszbe fordult, mindig izmos vékony alakja elnehezült. Arcán néhány mély barázda, mintha minden tragédia oda vésett volna egyet.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: