Nem értette miért bántja ennyire, hogy ilyen lezüllött állapotban látta a férfit. Jól érezték magukat a vállalati bulin, utána finom lett a közösen elkészített vacsora, az éjszaka meg még finomabb. Hiába invitálta a Mátrai erdészházba csak egy rövid üzenet jött – nem tudok menni. Sajnálom- Semmi magyarázat. Már akkor eldöntötte, bármennyire tetszik is a férfi, az ő románcuk, ennyi volt. Nem tudta magának megmagyarázni, miért érzi így, de biztos volt benne, hogy valami kiváltotta, azt, hogy Barna ilyen állapotba került. Vagy csak próbált mentséget keresni a számára. Próbálta elhessegetni magától a sejtéseit, de az befészkelte magát a gondolataiba.
Vásárolni ment. Egy üzlet kirakatánál nézelődött. Kellene néhány csinos darabot venni, de ekkora testen, mi az, ami csinos. El is szomorodott. Eszébe jutott néhány okosság, amiktől falra mászott. „fogadd el magad” Jó, mondta magába, elfogadom magam, tudok mást tenni? Közel százhetven centi volt, arra már nem emlékezett, mikor ment a mérleg nyelve száz alá. De a gyerekkori bántások, a felnőtt életét elkísérő megaláztatások, beszólogatások, a véget nem érő koplalások élénken éltek az emlékezetében. Végül, mégis vett egy bordó tunikát, csípő alá érőt, ez sín szépen kiemelte formás arcát. Mellé vet egy fekete nadrágot.
A cégnél többször összefutottak. A férfi kerülte a tekintetét. Irmának olyan érzése volt, menekül előle. Nem értette magát, amikor próbálta kifigyelni, milyen állapotban van Barna.
Egyik munkatársa tett egy megjegyzést – Azt hittem, ti együtt vagytok. – fejével a férfi felé intett – szegény, pont karácsonykor halt meg az apukája. – Szomorú – válaszolta ő. Elméjébe viszont befészkelte magát a gondolat, hogy az első munkanap, megkérdezhette volna miért nem tudott elmenni, de a saját sértettsége erősebb volt, mint a kíváncsiság.
Irma továbbra is gyalog járt a munkába. Hazafelé néha látta a férfit amint lelassít mellette, de aztán tovább hajt. Így jött el a tavasz.
A lány látta, hogy a férfi jön felé, megpróbálta ki kerülni. – hozzád beszélek, hallod – megragadta a könyökét, és húzta magával. Irma hiába akarta kiszabadítani a kezét nem bírta. Barna, szinte durván lökte a kocsiba – Elég volt ebből a macska egér játékból, meghallgatsz, utána azt csinálsz, amit akarsz. – beállt egy parkolóba. Nem nézett a lányra, amikor beszélni kezdett—Úgy terveztem, hogy anyámékat leviszem a húgomhoz, és elmegyek hozzád és majd onnan megyek a srácokért. Apám este rosszul lett akkor még nem gondoltunk komoly bajra, a doki is azt mondta. Hajnalban telefonáltak, hogy éjjel meghalt. Akkor írtam az sms-t. – hallgatott egy kicsit. Látszott az érzelmeivel viaskodik. – Ő volt nekem a hősöm, a példaképem, a mindenem. Neki köszönhetem, hogy kijöttem a gödörből. Ő volt az egyedüli, aki hitt bennem, hitte, hogy talpra állok. – egy, nem létező foltot kapargatott a műszerfalon. – Nem tudom, miért mondom el neked ezeket. Talán, mert szégyellem, hogy olyan állapotban láttál. Van két fiam. Dávid tizenhét éves, Milán tizenöt. Angliában vannak az anyjukkal. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Nem kellek annak a nőnek, akivel együtt éltünk közel tizenöt évet, a srácaim is inkább elmennek a világ végére, mint velem maradjanak. Szépen elindultam a lejtőn. Előbb egy sör, aztán kettő. Később a sör mellé rövid, majd a rövid mellé már nem kell a sör. Apám nyúlt a honom alá. És én belekapaszkodtam, mint a fuldokló a mentőkötélbe. – hosszan hallgatott – El akartam mondani, miért nem mentem utánad. De ahogy rám néztél, elutasítás volt a szemedben. És ez sok volt. … — Kiszállt a kocsiból, elsétált a fákig. Irma utána ment – Most menj el – kérte halkan Barna.
A lány, nem ment haza, sokáig bolyongott a városban. Gondolatok cikáztak a fejében. Egyik percben, szerette volna megvigasztalni a férfit, olyan okosságokat mondani, hogy – minden rendben lesz – pedig tudta, nem lesz. Másik percben, úgy érezte, Barna magyarázatot, mentséget keres az alkohol problémáira. Nem tudott, mit kezdeni a hallottakkal. Nem értette miért tárulkozott ki ennyire a férfi. Ami azt illeti, ő is megzuhant, minden szakítás után. Az, hogy milyen lehet, ha valakitől elszakítják a gyerekeit, csak sejteni tudta. Igaz, néha volt olyan gondolata, szül magának egy gyereket, az „apának” nem is kell tudnia róla. De mindig visszatartotta valami. Legfőképp az, hogy ő rendes családban nőtt fel. Ott volt példának az apja, és a keresztapja is. Nem foszthat meg egy gyereket ettől, a saját önzősége miatt.
Néhány nap múlva, amikor hazafelé sétált, a férfi mellé csapódott. Szótlanul sétáltak egymás mellett. – Hogy, hogy gyalog? –törte meg a csendet Irma. – Szervizben van a kocsi, jövő héten viszem műszakira – válaszolta a férfi. – Arra gondoltam, eszem egy pizzát. Velem tartasz? – A lány ránézett – Szeretnéd? – Szeretném. – jött a válasz.
A következő hetekben, több délutánt is együtt töltöttek. Kirándulni mentek. Kínosan kerülték a vállalati buli után történteket, a férfi kitárulkozását. Irmának támadt egy ötlete. Március vége volt, száz ágra sütött a nap, de a Mátrában 10 centis hó volt. Amikor kiszálltak a kocsiból az erdészháznál, a két férfi úgy fogott kezet, mint akik már ismerik egymást. A lány azért illedelmesen bemutatta őket egymásnak.
Irma ült a kedvenc foteljében, nézte a két férfit, –Miért van olyan érzésem, hogy ti már ismeritek egymást? – tette fel a kérdést. Keresztapja felvonta a szemöldökét, majd Barnára nézett – Mond el neki. – A férfi felállt, majd visszaült a helyére. – Amikor felébredtem, nem tudtam, hogy csak álmodtam, vagy tényleg hazavittél, – kezdte a mondókáját. – Nagyon szégyelltem magam, ezért megpróbáltalak kerülni. Nem tudtam, mit kellene mondanom, vagy mit csináljak. Arra gondoltam, ahogy beszéltél, a keresztapádról, ő ismer annyira, hogy tudja, hogyan tudnék visszatalálni hozzád, Hát eljöttem ide. Ő tanácsolta, hogy mondjak el neked mindent, úgy, ahogy neki is tettem.
Este be mentek a faluba, a lány a első útja a csocsó asztalhoz vezetett, talált is ellenfelet. Pörögtek a bábuk, repült a golyó. Irma úgy belefeledkezett a játékba, hogy még a nyelvét is kidugta. – Igen! – kiáltotta, még örömtáncot is lejtett a győzelme örömére. Amikor Barna felé fordult elszégyellte magát.
Tétován kerülgették egymást, az aprócska szobában. A vágy, ott szikrázott közöttük.
Irma, most olyan figyelmet kapott, amit eddig még nem tapasztalt a férfiak részéről. Hónapokig, hol egyikük, hol másikuk lakásán aludtak. Volt bennük egy kis félsz, hogy a nyári szünetben haza látogató fiúk, hogy fogadják majd a megváltozott helyzetet. Egyszer, a férfi azt mondta – Néha rácsodálkozom, ezek, tényleg az én gyerekeim? Hisz annyit változtak. Kisfiúk voltak, amikor az anyjuk elvitte őket, most meg, kész fiatalemberek. – És valóban, Dávid, olyan magas volt, mint az apja, Milán sem sokkal maradt alatta. A kezdeti bizalmatlanság, gyorsan elmúlt. – Jobban főzöl, mint apa, maradhatsz. – Szívesen maradt volna, de hagyta, hogy Barna a fiúkkal tölthessen minél több időt.
Már, már idilli volt a kapcsolatuk, amit semmi nem tud megrendíteni, amikor hírt kaptak Angliából. Barna exe meghalt. – Azt sem tudom, mit kell ilyen helyzetben tenni. A fiúk, nem maradhatnak kint felügyelet nélkül. Iskolát kell keresni nekik. – Irma teljes mellszélességgel a férfi mellett állt, bár félt is. Félt, mert egészen más dolog egy hónapot együtt tölteni, két nagy kamasszal, mint a mindennapokat. Egyikük sem tudta, hogy fog ez majd hatni a kettejük kapcsolatukra.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: