![\"rajz](\"https:\/\/kertitorpilla.cafeblog.hu\/files\/2015\/03\/rajz-m\u00e1solata1.jpg\")
<\/a><\/p>\r\n\u00c9rezte, egy nap, el kell majd mennie.
\u0150 is, mint a kir\u00e1ly rem\u00e9lte min\u00e9l k\u00e9s\u0151bb.
A rejtekajt\u00f3n hagyt\u00e1k el a palot\u00e1t. A keskeny alagutat arra \u00e9p\u00edtetek, l\u00e1thasson napf\u00e9nyt is, \u00e9s levehesse a k\u00f6penyt.
N\u00e9h\u00e1ny perc alatt ki\u00e9rtek a szabadba.
\u00c1rnyas f\u00e1k takart\u00e1k, a k\u00edv\u00e1ncsi szemek el\u00f6l, a bej\u00e1ratot.
Egy kis \u00f6sv\u00e9nyen indultak el, innen m\u00e1r hallatszott a v\u00edz csobog\u00e1sa.
A n\u00e9mal\u00e1ny el\u0151re szaladt, gondosan k\u00e9mlelt minden bokrot, nem bujt e meg valahol leskel\u0151d\u0151.
B\u00e1r tudta, az \u00farn\u0151je biztons\u00e1gosabban megalap\u00edtja, egyed\u00fcl vannak e.
\u0150 ki\u00e9rt a tiszt\u00e1sra, felemelte a fej\u00e9t nagy leveg\u0151t vet, mintha szimatolna, bent tartotta, \u00edzlelgette, majd oldalra hajtva hallgat\u00f3zott. Megrezzent kicsit, azt\u00e1n halv\u00e1ny mosollyal nyugt\u00e1zta, csak egy kis r\u00e1gcs\u00e1l\u00f3 neszez\u00e9s\u00e9t halja.
Egy mozdulattal kibontotta a haj\u00e1t, a j\u00e1tszi sz\u00e9l bele kapott, mint egy z\u00e1szl\u00f3t lobogtatta, k\u00e9ken csillogott a napf\u00e9nybe.
Behunyta a szem\u00e9t!
\u00c9rezte az erd\u0151t, annak minden lak\u00f3j\u00e1val, egy perc, \u00e9s eggy\u00e9 v\u00e1lik vel\u00fck.
A v\u00f6r\u00f6s pal\u00e1st a f\u00f6ldre hullt. A n\u00e9ma l\u00e1ny most is, mint mindig, \u00e1h\u00edtattal n\u00e9zte \u00farn\u0151j\u00e9t.
Kala szerette, ezeket a ritka pillanatokat, ilyenkor v\u00e9gtelen\u00fcl szabadnak \u00e9rezte mag\u00e1t.
Eljutott hozz\u00e1 az erd\u0151 minden illata, hangja, l\u00e1ba alig \u00e9rintette az avart. Halk hangon \u00e9nekelt.
Nem tudta honnan van az \u00e9nek, mert a sorait nem \u00e9rtette, de biztos fontos az \u00e9let\u00e9be.
M\u00e1skor, kecses mozdulatokkal t\u00e1ncolt, karjait kit\u00e1rva \u00e9lvezte a szabads\u00e1got.
Most nem tudott \u00f6nfeledten \u00f6r\u00fclni, hisz minden megv\u00e1ltozik hamarosan.
Le\u00fclt a v\u00edzmell\u00e9, b\u00fasan n\u00e9zte a habokat.
Pici gyermekkora \u00f3ta tudja, m\u00e1s vil\u00e1gb\u00f3l val\u00f3.
Hogy honnan sejtelme sem volt. Sz\u00fclei mindig eloszlatt\u00e1k ezeket a gondolatokat, hisz gyermeket k\u00fcl\u00f6nb\u00fcl szeretni m\u00e1r nem lehet, ahogyan \u0151t szerett\u00e9k.
Valamikor r\u00e9gen, hallott egy mesterr\u0151l, k\u00e9rdezett is fel\u0151le, az apj\u00e1t\u00f3l azt a v\u00e1laszt kapta- T\u0151le tanultam mindent- \u00edgy feled\u00e9sbe is mer\u00fclt.
De most, itt van!
Legal\u00e1bbis a porh\u00fcvelye.
Haza j\u00f6tt meghalni, an\u00e9lk\u00fcl, hogy elmondta volna mit v\u00e9gzett!
Kala szem\u00e9b\u0151l egy k\u00f6nnycsepp futott az arc\u00e1ra. Gondolataiba megjelent egy t\u00f6r\u00e9keny sz\u0151ke asszony, akit any\u00e1mnak sz\u00f3l\u00edtott.
Tal\u00e1n mindig is \u00e9rezte nem az, a v\u00e9gtelen szeretete nem engedett k\u00e9tked\u00e9st.
Ha most itt lenne, nem hinne az \u00e9rz\u00e9keinek, minden szav\u00e1t inn\u00e1, mint a mann\u00e1t, m\u00e9g akkor is, ha tudn\u00e1, hazugs\u00e1g. Mellette nem f\u00e9lne a j\u00f6v\u0151t\u0151l, \u0151 megv\u00e9den\u00e9 a vil\u00e1ggal szemben is!
De nincs itt!
Cserbenhagyta, mint az apja teszi.
El\u00fcld\u00f6zik!
Hova menjen?
Kihez?
Elz\u00e1rva \u00e9lt mindenkit\u0151l, nagyon ritka alkalom volt, mikor apj\u00e1t elk\u00eds\u00e9rhette, olykor m\u00e9g jobban \u00e9rezte rabs\u00e1g\u00e1t, hisz nem mozdulhat\u00f3t egyed\u00fcl semerre.
Igen!
A sz\u00fclei mind v\u00e9gig hazudtak.
Tal\u00e1n a szeretet is hazugs\u00e1g volt!
Mi\u00e9rt? Mi v\u00e9gr\u0151l?
A n\u00e9ma l\u00e1ny mell\u00e9 t\u00e9rdelt. Besz\u00e9lni nem tudott, de kez\u00e9nek minden mozdulata \u00e9kesen szolt.
Most azt mondta \u2013F\u00e1j, hogy szomor\u00fanak l\u00e1tlak- Kala meg\u00e9rintette az arc\u00e1t- nekem is f\u00e1j a szomor\u00fas\u00e1g. \u2013 T\u00e1ncolj! - jelezte N\u00e9ma. \u0150 megr\u00e1zta a fej\u00e9t.
Nem tud most t\u00e1ncolni.
Nem szabad!
Test\u00e9nek minden porcik\u00e1ja vesz\u00e9lyt \u00e9rzett.
Minden megcsillan\u00f3 falev\u00e9lben, k\u00edv\u00e1ncsi szemeket v\u00e9lt felfedezni! A patak csobban\u00e1s\u00e1t, oson\u00f3 l\u00e1bak hangj\u00e1nak hitte!
Amire eddig nem gondolt, most f\u00e1jdalmasan nyilallt bel\u00e9: megleshetik, kij\u00e1tszhatj\u00e1k \u00e9rz\u00e9keit!
T\u00e1gra ny\u00edlt a szeme a gondolatt\u00f3l: m\u00e9reg v\u00e9gzett az \u00f6reggel!
F\u00e9lelem j\u00e1rta \u00e1t a test\u00e9t, ijeszt\u0151 volt, hisz eddig sosem \u00e9rzett hasonl\u00f3t.
Gyorsan mag\u00e1ra vette a k\u00f6penyt, a palot\u00e1ban biztons\u00e1gba lesz!
Futott a rejtekajt\u00f3hoz, v\u00e9gig a keskeny foly\u00f3son.
Fut\u00e1sa egyre lassult!
Ismeretlen \u00e9rz\u00e9sek kavarogtak a lelk\u00e9be, \u00e9s ismeretlen illatokat is \u00e9rzett.
Meg torpant!
Nem tudta mit tegyen.
Vissza az erd\u0151be, ahol f\u00e9lelem van, vagy be a palot\u00e1ba, ahonnan az ismeretlen szagot \u00e9rzi?
Vagy menek\u00fclj\u00f6n?
Itt m\u00e1r \u00fagysincs marad\u00e1sa!
Hov\u00e1 menjen?
\u00dajra \u00e9s \u00fajra feltette mag\u00e1nak a k\u00e9rd\u00e9st.
Kev\u00e9sb\u00e9 voltak ijeszt\u0151k a szagok, \u00edgy meggyors\u00edtotta l\u00e9pteit. N\u00e9ma,- akinek biztosan volt rendes neve is, az \u00e1rvah\u00e1zba m\u00e1r nem eml\u00e9keztek r\u00e1. Kala, hi\u00e1ba akart szebbn\u00e9l szebb neveket r\u00e1aggatni, nem \u00e9rtet r\u00e1, \u00edgy, maradt a N\u00e9ma,- lihegve k\u00f6vette \u00farn\u0151j\u00e9t.
Sok\u00e1ig hallgat\u00f3zott miel\u0151tt bel\u00e9pett, apj\u00e1t kereste, t\u0151le v\u00e1rt v\u00e9delmet, b\u00e1r nem volt benne biztos, \u00f6 akarja e.
Egyre er\u0151sebben \u00e9rezte az idegen szagot!
Behunyta a szem\u00e9t, m\u00e9ly l\u00e9legzetet vett, miel\u0151tt bel\u00e9pett a t\u00e9rk\u00e9p szob\u00e1ba.
Meg rettent!
Olyat l\u00e1tott, amit \u00e9let\u00e9be soha.
Harcost!
\u0150k ker\u00fclt\u00e9k azt a helyeket ahol nem volt visz\u00e1ly.
Hatalmas f\u00e9rfit, mintha gr\u00e1nitb\u00f3l \u00f6nt\u00f6tt\u00e9k volna, a kir\u00e1ly is csak a v\u00e1ll\u00e1ig \u00e9rt. Dagad\u00f3 izmait fedetlen\u00fcl hagyta, nyersb\u0151r \u00e1gy\u00e9kk\u00f6t\u0151t, mell\u00e9nyt viselt. Egyenk\u00e9nt meg lehetett sz\u00e1molni minden izom k\u00f6teget a karj\u00e1n, a combj\u00e1n, bok\u00e1ig \u00e9r\u0151 b\u0151r csizm\u00e1j\u00e1n l\u00e1tszott, nem gyalog j\u00e1r.
Elnagyolt von\u00e1sait mintha szobr\u00e1sz faragta volna, barna haja a v\u00e1ll\u00e1t verte, keskeny r\u00e9s\u0171 szeme \u00e9l\u00e9nken csillogott.
H\u00e1t\u00e1ra sz\u00edjazva hatalmas pallos, \u00f6v\u00e9r\u0151l k\u00e9t hossz\u00fa t\u00f6r riogatott.
- Ez itt Pongus. A mester h\u00edvta. Seg\u00edt nek\u00fcnk.
- \u00dcdv\u00f6z\u00f6llek Kala \u00farn\u0151 - furcs\u00e1n hangzott a hatalmas testb\u0151l egy \u00e1tlagos f\u00e9rfi hangja, meg lep\u0151 volt az udvariass\u00e1ga. - Sz\u00e9ps\u00e9ged messze f\u00f6ldr\u0151l h\u00edres.
- Mi j\u00e1ratban Pongus- fels\u0151 ajk\u00e1t kiss\u00e9 felh\u00fazva besz\u00e9lt, mintha vicsorogna.
- \u00d6 bar\u00e1t l\u00e1nyom- Csit\u00edtotta a kir\u00e1ly.
- Nem!- v\u00e1laszolta \u00f6,
- Nem vagyok bar\u00e1t igaz! Harcos vagyok, a Mester h\u00edv\u00e1s\u00e1ra j\u00f6ttem. Sajn\u00e1lom, hogy nem \u00e9rtem ide id\u0151be.
- Tudod az \u00fczenetet?
- Csak azt tudom, hossz\u00fa \u00fatra indulsz, meg kell, hogy v\u00e9djelek.
- Hov\u00e1 megyek?
- Azt nem tudom! Annyit \u00fczentek: B\u00e1rhov\u00e1 m\u00e9sz k\u00f6vesselek. - Azt\u00e1n a kir\u00e1lyhoz fordult- Fels\u00e9g! Gondoskodnom kell a h\u00e1tasomr\u00f3l, magamnak is j\u00f3lesne n\u00e9mi pihen\u00e9s.
- A palota a rendelkez\u00e9sedre \u00e1ll! \u00c9rezd otthon magad.
- Jobb szeretn\u00e9k a fogad\u00f3ba megsz\u00e1llni. - Mivel r\u00e1b\u00f3lintottak, kiss\u00e9 meghajtotta mag\u00e1t, t\u00e1voz\u00e1s el\u0151tt.<\/p>","type":"rich"}