Bolond öregasszony!

1.0 Tűzmadárhttps://kertitorpilla.cafeblog.huKathy Godhyhttps://kertitorpilla.cafeblog.hu/author/kathygodhygmail-com/Bolond öregasszony! Magdi alig egy éve lakott az utcában. A válása után vette meg a kis házat, a régi kertvárosban. Nem is volt nagyobbra pénze, meg ez, pont a város másik felén volt, mint ahol addig élt a férjével. Régi építésű, vályogházak voltak, sokban fiatalok laktak, pár házban élt idős ember, többnyire egyedül. Csöndes utca volt, bár volt aki figyelmeztette, szokott itt zenebona is lenni. Vele szemben az út másik oldalán, egy idős asszony élt egyedül, ha nem számítjuk a két kutyát, meg a számtalan macskát. Akkor jött rá mire gondoltak, amikor éjszakás műszak után, reggel aludni szeretett volna. A szemközti szomszéd, Ica néni, kiengedte a kutyáit, akik örült ugatással vetették magukat a macskák után. Többnyire a kertben üldözték szegényeket, de volt, hogy utca hosszat, mert mindig volt valahol a kerítésen rés, ahol kiszöktek. Látszott ráfért volna némi javítás, ahogy a házra is. Ica néni ordibálva próbálta rendre utasítani a neveletlen jószágokat. Volt még egy idegesítő szokása. Azon a napokon, mikor a kukákat kitették a ház elé, végig járta a sort. Nem is az volt a baj hogy meg nézte talál e valami neki hasznos dolgot, hanem nem törődött a szétszórt szeméttel. Magdi egy nap látta, hogy egy darab kenyeret vesz ki a szemétből. Akkor megsajnálta és vett neki egy kilót. Úgy kellett haza menekülnie, mert az idős asszony a botját emelte rá. Szomszédok világosították fel, hogy az állatainak gyűjti a kitett élelmet, mert máshogy nem tudná őket etetni. A kutyák és az elviselhetetlenül nyervákoló macskák nem zavarták, de a gyerek zsivaj igen. Minden alapja megvolt annak, hogy senki nem szerette, sőt, örültek volna, ha a fia magához veszi, csakhogy annak is a ház ára kellett volna, az anyját meg otthonba akarta adni. Az öregasszony valamikor jobb napokat láthatott. Erre utalt az a mód, ahogy felöltözött, ha orvoshoz ment, vagy csak beült egy cukrászdába krémest enni, mert azt is szokott. Magdi látta is, amint a kisujját eltartva itta a kávéját, a krémes ott kérette magát előtte. Olyankor, mint egy dáma, úgy nézett ki, még a száját is kirúzsozta. Délben, amikor felébredt, csodálkozott, hogy milyen könnyen elaludt. Persze tizenkét óra után nem csoda, hisz sokkal jobban elfárad az ember, mint általában éjszakai műszak után. Kávét melegített, közben kinézett a konyha ablakon, ami az utcára nyílt. Csodálkozott, hogy szemközt a redőny még mindig le van eresztve, pedig már hajnalban felhúzza, hogy ne keljen villanyt kapcsolni. Vállat vont, biztosan bement a városba azért hagyta úgy. Később, kezdte idegesíteni, ahogy a kutyák ugatnak a lakásba. Aztán rá jött nem is ugatás, inkább vonyítás az, amit hall. Hirtelen eszébe jutott az eset, amit hallott, hogy a szomszédok csak akkor vették észre, hogy baj van, mikor már elviselhetetlen volt a bűz. - Ica néni! – Zörgette meg a redőnyt. – Ica néni! - Mit akarsz a vén banyától? – Kérdezte egyik szomszéd, aki éppen beállt a háza elé. - Ma még nem láttam. A kutyák is vonyítanak. - Na és? Hagyd békén, még azt hiszi betörő vagy. - Ica néni! – Kiáltotta újra, most a másik ablaknál. Csak a kutyák nyüszítését hallotta. - Be kellene mászni a kerítésen. – mondta a szomszédnak. - Felőlem akár fel is dobhatja a talpát. Egy könnyet se ejtenék érte. - A gyerekeid szemébe tudnál nézni, ha tényleg érte valami, és nem segítesz?- A férfi a szemét forgatta, de azért elő vette a telefonját. – Hívom a rendőrséget. – Magdi kikapta a kezéből a telefont a bejelentkező diszpécsernek elmondta mit tapasztalt. - Ápolónő vagyok, tudok segíteni ha a néni rosszul, van. Van itt mellettem pár ember, - egyik házból is kijöttek a kiabálásra – tanúnak, bemegyek. – Meg sem várta a válasz. Volt, aki segített, hogy átmászhasson a kerítésen. Az arcát az ajtó üvegéhez nyomta, próbálta a félhomályban ki venni a tárgyakat. A kutyák az ajtót kaparták, az ugatásuk olyan volt mintha azt mondanák – segít! – És akkor meglátta a földön fekvő nénit! - Ica néni! – De az nem mozdult! - Lakatos vagyok. - Tolta odébb egy férfi, róla tudta Csabának hívják. A régi ajtó könnyen engedett. Magdi azért tartott az állatoktól, de azok mintha éreznék, hogy segítség jött hang nélkül kísérték a gazdájukhoz. Az öregasszony arccal a földnek feküdt, meg érintette a nyaki ütőerét, örömmel észlelte, hogy él. A tanultak szerint fordította meg, ügyelve nehogy nagyobb bajt tegyen. Aztán csak ült a sarkán, nézte a féloldalasra torzuló arcot. Agyvérzés. - Ne tessék félni, Ica néni. Már jön a segítség.- Valami azt súgta, hogy simogassa meg azt a fáradt, beteg arcot. Éppen maradt szeméből egy könny buggyant ki. A rendőrök is megérkeztek, szinte a mentősökkel egy időben. Ahogy hordágyra emelték, látszott, hogy mondani akar valamit, de csak artikulátlan hangokat tudott kiadni. Ő akkor megfogta a kezét érezte a gyönge szorítást. - Ne tessék félni, vigyázok az állataira.- Elfordult, mert hiába volt edzett, egy ilyen helyzet más, nem akarta, hogy lássa a könnyeit. Nem véletlen az, hogy a saját hozzátartozót, nem kezelhetnek a kórházban. Csak remélni tudta, hogy jót cselekedett. Munkája során találkozott sok agyvérzéses esettel, akik csak vegetáltak, életnek azt nem lehetett nevezni. Miközben válaszolt a rendőrök kérdéseire körül nézett. A bútorok kicsit kopottak voltak, de tisztaság volt, nem érződött az a jellegzetes szag sem, amit a macska tartóknál jellemző. Ő sem, de az utcában senki nem tudta megmondani a fia hol él, vagy hol lehet elérni. Mivel nem akart kutakodni, a boltból hozott tápot a kutyák, és macskák részére, aztán bement a kórházba. - Szerencséje volt a néninek! Pár óra múlva, már nem tudtunk volna rajta segíteni. – mondta Kovács doktor. Arra a kérdésre nem tudott válaszolni rendbe jön e. - Te is tudod, hogy ilyenkor még nem tudunk semmi biztosat. Ica néni aludt éppen, a karjába infúzió folyt. Ha dolgozott különös figyelmet szentelt az idős asszonynak, látta az arcán a hálát. A fia, sem a kórházban, sem a háznál nem jelent meg. - Képzelje, az egyik cicának négy kölyke született! Annak, akinek fekete folt van az orrán. – Mesélte egyik alkalommal, mert minden nap meglátogatta. Érezte, hogy az állatairól hozott hírek segítik a gyógyulását, képeket is készített, amiket bevitt neki. Három hónapba telt, míg annyira meg erősödött, hogy haza engedték, de csak úgy, hogy Magdi vállalta az ápolását. Még ő is meg könnyezte, amikor a kutyák meglátták a gazdájukat. Az okos állatok nem ugráltak a járókerettel közlekedő idős nőre. Csak mikor az leült a kedvenc foteljébe, akkor ágaskodtak az ölébe. Most nem érdekelte őket a törleszkedő macskák, mert azok is örültek, hogy végre itthon a gazdi. Minden héten vitte gyógytornára, logopédushoz. Lassan megtanulta egyedül ellátni magát, a járókeretet is botra cserélte. Beszéde kicsit akadozó maradt, de érthető volt. Az, az egy év alatt, sokat megtudott Ica néniről. Husz éve özvegyült meg, a fia akkor fordult el tőle, mert nem adta el a házat, hogy őt kifizesse, az unokáit nem is látta az óta. Volt még egy lánya, aki autóbalesetben halt meg, a férje és az iker lányai is ott maradtak. Azóta él az állataival. Mint mondta, Magdi olyan, mint Ibolya volt. Ő sem gondolkodott, ha másokon segíteni kellett. Alapjában nem változott semmi, de azt belátta ennyi jószágot nem tud eltartani. Talán a lelkiismeretük szólalt meg, hisz tudták milyen tragédiákat élt meg, könnyebb volt azt mondani- bolond öregasszony-, mint meg kérdezni, - hogy van, - szinte mindenki segített az utcában újgazdát keresni az állatoknak, mert csak olyannak adta oda, akivel beszélt is. Elmondta például, hogy Cirmi, ő volt az anya macska, nem szereti, ha ölbe veszik, csak ha maga ül oda. A két kutyától nem tudott megválni. - Ők olyanok, mint a gyerekeim lennének!richhttps://kertitorpilla.cafeblog.hu/files/2015/01/524155_471144722953913_1147285337_n-150x150.jpg150150