1.0 Tűzmadárhttps://kertitorpilla.cafeblog.huKathy Godhyhttps://kertitorpilla.cafeblog.hu/author/kathygodhygmail-com/<p> </p> <p><a href="https://kertitorpilla.cafeblog.hu/files/2015/03/rajz-másolata1.jpg"><img class="alignnone size-medium wp-image-142" src="https://kertitorpilla.cafeblog.hu/files/2015/03/rajz-másolata1-212x300.jpg" alt="rajz másolata" width="212" height="300" /></a></p> <p>Érezte, egy nap, el kell majd mennie.<br /> Ő is, mint a király remélte minél később.<br />A rejtekajtón hagyták el a palotát. A keskeny alagutat arra építetek, láthasson napfényt is, és levehesse a köpenyt.<br />Néhány perc alatt kiértek a szabadba. <br /> Árnyas fák takarták, a kíváncsi szemek elöl, a bejáratot.<br />Egy kis ösvényen indultak el, innen már hallatszott a víz csobogása.<br />A némalány előre szaladt, gondosan kémlelt minden bokrot, nem bujt e meg valahol leskelődő.<br />Bár tudta, az úrnője biztonságosabban megalapítja, egyedül vannak e.<br />Ő kiért a tisztásra, felemelte a fejét nagy levegőt vet, mintha szimatolna, bent tartotta, ízlelgette, majd oldalra hajtva hallgatózott. Megrezzent kicsit, aztán halvány mosollyal nyugtázta, csak egy kis rágcsáló neszezését halja.<br />Egy mozdulattal kibontotta a haját, a játszi szél bele kapott, mint egy zászlót lobogtatta, kéken csillogott a napfénybe.<br /> Behunyta a szemét! <br />Érezte az erdőt, annak minden lakójával, egy perc, és eggyé válik velük. <br /> A vörös palást a földre hullt. A néma lány most is, mint mindig, áhítattal nézte úrnőjét. <br />Kala szerette, ezeket a ritka pillanatokat, ilyenkor végtelenül szabadnak érezte magát.<br />Eljutott hozzá az erdő minden illata, hangja, lába alig érintette az avart. Halk hangon énekelt.<br />Nem tudta honnan van az ének, mert a sorait nem értette, de biztos fontos az életébe.<br />Máskor, kecses mozdulatokkal táncolt, karjait kitárva élvezte a szabadságot.<br />Most nem tudott önfeledten örülni, hisz minden megváltozik hamarosan.<br />Leült a vízmellé, búsan nézte a habokat.<br />Pici gyermekkora óta tudja, más világból való.<br />Hogy honnan sejtelme sem volt. Szülei mindig eloszlatták ezeket a gondolatokat, hisz gyermeket különbül szeretni már nem lehet, ahogyan őt szerették.<br />Valamikor régen, hallott egy mesterről, kérdezett is felőle, az apjától azt a választ kapta- Tőle tanultam mindent- így feledésbe is merült.<br />De most, itt van!<br />Legalábbis a porhüvelye.<br />Haza jött meghalni, anélkül, hogy elmondta volna mit végzett!<br />Kala szeméből egy könnycsepp futott az arcára. Gondolataiba megjelent egy törékeny szőke asszony, akit anyámnak szólított.<br />Talán mindig is érezte nem az, a végtelen szeretete nem engedett kétkedést.<br />Ha most itt lenne, nem hinne az érzékeinek, minden szavát inná, mint a mannát, még akkor is, ha tudná, hazugság. Mellette nem félne a jövőtől, ő megvédené a világgal szemben is!<br />De nincs itt!<br />Cserbenhagyta, mint az apja teszi.<br />Elüldözik!<br />Hova menjen? <br />Kihez?<br />Elzárva élt mindenkitől, nagyon ritka alkalom volt, mikor apját elkísérhette, olykor még jobban érezte rabságát, hisz nem mozdulhatót egyedül semerre.<br />Igen! <br />A szülei mind végig hazudtak.<br />Talán a szeretet is hazugság volt!<br />Miért? Mi végről?<br />A néma lány mellé térdelt. Beszélni nem tudott, de kezének minden mozdulata ékesen szolt.<br />Most azt mondta –Fáj, hogy szomorúnak látlak- Kala megérintette az arcát- nekem is fáj a szomorúság. – Táncolj! - jelezte Néma. Ő megrázta a fejét.<br />Nem tud most táncolni. <br />Nem szabad!<br />Testének minden porcikája veszélyt érzett.<br />Minden megcsillanó falevélben, kíváncsi szemeket vélt felfedezni! A patak csobbanását, osonó lábak hangjának hitte!<br />Amire eddig nem gondolt, most fájdalmasan nyilallt belé: megleshetik, kijátszhatják érzékeit!<br />Tágra nyílt a szeme a gondolattól: méreg végzett az öreggel!<br />Félelem járta át a testét, ijesztő volt, hisz eddig sosem érzett hasonlót.<br /> Gyorsan magára vette a köpenyt, a palotában biztonságba lesz!<br />Futott a rejtekajtóhoz, végig a keskeny folyóson. <br />Futása egyre lassult! <br />Ismeretlen érzések kavarogtak a lelkébe, és ismeretlen illatokat is érzett.<br />Meg torpant!<br />Nem tudta mit tegyen. <br />Vissza az erdőbe, ahol félelem van, vagy be a palotába, ahonnan az ismeretlen szagot érzi?<br />Vagy meneküljön?<br />Itt már úgysincs maradása!<br />Hová menjen?<br />Újra és újra feltette magának a kérdést.<br />Kevésbé voltak ijesztők a szagok, így meggyorsította lépteit. Néma,- akinek biztosan volt rendes neve is, az árvaházba már nem emlékeztek rá. Kala, hiába akart szebbnél szebb neveket ráaggatni, nem értet rá, így, maradt a Néma,- lihegve követte úrnőjét.<br />Sokáig hallgatózott mielőtt belépett, apját kereste, tőle várt védelmet, bár nem volt benne biztos, ö akarja e.<br />Egyre erősebben érezte az idegen szagot!<br />Behunyta a szemét, mély lélegzetet vett, mielőtt belépett a térkép szobába.<br />Meg rettent! <br />Olyat látott, amit életébe soha.<br /> Harcost!<br />Ők kerülték azt a helyeket ahol nem volt viszály.<br />Hatalmas férfit, mintha gránitból öntötték volna, a király is csak a válláig ért. Dagadó izmait fedetlenül hagyta, nyersbőr ágyékkötőt, mellényt viselt. Egyenként meg lehetett számolni minden izom köteget a karján, a combján, bokáig érő bőr csizmáján látszott, nem gyalog jár.<br />Elnagyolt vonásait mintha szobrász faragta volna, barna haja a vállát verte, keskeny résű szeme élénken csillogott.<br />Hátára szíjazva hatalmas pallos, övéről két hosszú tör riogatott.<br />- Ez itt Pongus. A mester hívta. Segít nekünk.<br />- Üdvözöllek Kala úrnő - furcsán hangzott a hatalmas testből egy átlagos férfi hangja, meg lepő volt az udvariassága. - Szépséged messze földről híres.<br />- Mi járatban Pongus- felső ajkát kissé felhúzva beszélt, mintha vicsorogna.<br />- Ö barát lányom- Csitította a király.<br />- Nem!- válaszolta ö,<br />- Nem vagyok barát igaz! Harcos vagyok, a Mester hívására jöttem. Sajnálom, hogy nem értem ide időbe.<br />- Tudod az üzenetet?<br />- Csak azt tudom, hosszú útra indulsz, meg kell, hogy védjelek.<br />- Hová megyek?<br />- Azt nem tudom! Annyit üzentek: Bárhová mész kövesselek. - Aztán a királyhoz fordult- Felség! Gondoskodnom kell a hátasomról, magamnak is jólesne némi pihenés.<br />- A palota a rendelkezésedre áll! Érezd otthon magad.<br />- Jobb szeretnék a fogadóba megszállni. - Mivel rábólintottak, kissé meghajtotta magát, távozás előtt.</p>rich